<<< Vissza

Nyári feltöltődés

2004. augusztus 6.

 
Diákkoromban már húsvét környékén kezdtem el tervezni, hogy mit fogok csinálni a nyári szünidő alatt. Természetesen a tervek mindig magas röptűek voltak és zömében azok is maradtak. Most, hogy a nagyon szeszélyes időjárású nyár felén már túljutottunk, érdemes visszagondolni, mit tettünk illetve nem tettünk eddig, s mit kellene még a következő hetekben csinálni ahhoz, hogy jó érzéssel gondoljunk vissza erre a nyárra.

Szabadságok zömét ekkor vesszük ki, jórészt együtt megy el a család valahova üdülni. Továbbra is nagyon népszerűek a tengerpartok, nekünk, alföldieknek pedig a hegyvidék. Ne feledjük, hogy hazánkban is rengeteg látnivaló lelhető fel. Ma már szinte minden városban találunk modern fürdőt, olcsóbb-drágább szálláshelyeket, stb. A legkisebb faluban is van már tájház, műemlék (jobb-rosszabb állapotban). Úgy érzem, hogy az úgynevezett belföldi turizmust még nem szerettük meg igazán. Valahogy nem dicsekszünk nyári élményeinket mesélve azzal, hogy megcsodáltuk a somogyvámosi puszta tornyot, a feldebrői Árpád-kori templomot vagy milyen jót aludtam a csendes bozsoki kastélyban. Ezek az élmények semmivel sem "gyengébbek", mint egy-két hetes tengerparti semmittevés.

Remélem, mindenki elhatározta, hogy a nyári időszakban, a szabadság alatt nemcsak az alvás és a semmittevés lesz a programja. Kirándulásokat jól kiegészíti a szellemi töltekezés. Évközben talán kevesebb időt szánunk olvasásra, ezt most részben pótolhatjuk. Vásárolt, kölcsönkért, könyvtárból kölcsönzött könyv egyaránt megteszi. Világhírű költőink, íróink közül mindenki találhat számára most érdekesnek tűnő alkotást, a világirodalomról nem is beszélve. Nemrég olvasgattam Arany János balladáit, ízlelgetve a csodálatos és választékos mondatokat. Vajon olvasunk-e gyakran vagy egyáltalán verset?

Könnyebb olvasnivalók mellett egy-egy komolyabb regénybe, tanulmányba is belefoghatunk. Én például most kezdtem el Morus Tamás (XVI. század) magyarokról szóló Párbeszédét, mely most jelent meg először magyar nyelven. El-elcsodálkozom, hogy napjainkra is mennyire időszerű gondolatokat fogalmazott meg az író a Tower börtönében 500 évvel ezelőtt.

A "komoly" programok mellett ne feledkezzünk el az esténkénti családi, baráti beszélgetésekről sem. Ilyenkor nem hiányzik a tv, egy kis rostonsütés, bográcsozás (edzés a szeptemberi lecsófőzésre), finom hazai borokkal kísérve mindehhez jó alapot ad. S, ha valamelyik nyári program jól sikerült, ősszel lehet folytatni!

Dr. Horváth György


<<< Vissza