Bucsány György magyar-történelem szakos tanárként több mint negyven esztendőt
töltött el a pedagógusi pályán. Tagja a Magyar Irodalomtörténeti Társaságnak
és helytörténészként is tevékenykedik. Főként Szentes szépirodalmi kapcsolatait
kutatja. A Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Kar
arany díszoklevéllel tüntette ki pedagógusnapon. Egy csésze tea mellett
többek között kutatómunkájáról, kedvenc olvasmányairól, és elsőként pályaválasztásáról
mesélt.
- Három pálya közül választottam. Felmerült bennem, hogy színész leszek,
de elsősorban evangélikus lelkész akartam lenni. 1951-ben azonban ez a
pálya nem igazán tűnt távlatokban biztatónak. Végül azért választottam
a tanári pályát, mert a Horváth Mihály Gimnáziumban, ahová nyolc évig
jártam, kiváló tanáraim voltak. Azt a tantestületet ma is úgy emlegetik,
hogy "a klasszikus tanári kar". Itt mindenkitől kaptam valamilyen
példát.
Ma már tudom, hogy amikor választanom kellett, akkor nem véletlenül került
bennem ez a három - látszólag egymástól távol eső - pálya mégis egymás
mellé, hiszen mindhárom hivatásban működők közölnek másokkal valamit.
Úgy látszik, hogy ez a közlési vágy erős volt bennem, és mindmáig megvan.
Ma is szívesen vállalok előadásokat, írok újságcikkeket. Mindezt abban
a reményben teszem, hogy átadok valamit a hallgatóknak, az olvasóknak
abból, amit összegyűjtöttem.
- Miért választotta a magyar nyelv és irodalom szakot?
- Az említett gimnáziumi tanári karból a legszigorúbb és legkövetkezetesebb
a magyartanárom volt. Nála minden órára készülni kellett. Rengeteg verset
tanultunk, ennek következtében nekem különösebb gondot nem jelentett a
főiskolai tanulmányaim idején sem, de később a tanári pályámon sem, hogy
költőktől idézzek. A legerősebb mintát és példát ő adta. Ezért választottam
a magyar nyelv- és irodalom szakot.
- Kik azok az írók és költők, akiket szívesen olvas?
- Változó, hogy éppen kit tartok fontosnak, érdekesnek, hiszen az élet
változik, és benne mi is változunk. Más körülmények között más szerzők
írásaira rezonál a bensőm. A prózaírók közül nagy hatással volt rám Németh
László. Nem csak szépirodalmi munkáival, de esszéivel is. Abban a szerencsés
helyzetben vagyok, hogy személyesen is találkozhattam vele, amikor Szentesre
látogatott kedves tanárom, dr. Mátyás Sándor vendégeként. Negyvenéves
írói jubileuma alkalmából elutazott az ország különböző területein élő
barátaihoz. Így jött el Szentesre is Mátyás Sándorhoz, aki Bozsó Mátyás
néven az Égető Eszter című művének egyik alakja lett.
Költők közül az utolérhetetlen Arany János a kedvencem, aki példát, mértéket,
ízlést, stílust adott a magyar irodalomnak. Elmondhatom, hogy minden egyes
olvasmány, irodalmi hős formált rajtam.
- Történelem szakot is végzett.
- Igen, ugyanis kiderült az iskolában, hogy nem elég egy szak ahhoz, hogy
a kötelező óraszám meglegyen. A történelem nagyon jól kapcsolódik a magyarhoz,
ráadásul a másik kedvenc tantárgyam is volt. Miután a főiskolán kiegészítő
szakként elvégeztem, azután az egyetemen levelező képzésen szereztem meg
a középiskolai tanári oklevelet 1967-ben. Így lettem magyar-történelem
szakos tanár.
- Hol kezdte el gyakorolni a hivatását?
- A főiskolán működött egy kihelyező bizottság. Amikor végeztünk, akkor
megmutatták az ajánlatokat, hogy hol, melyik iskola milyen szakos tanárt
keres. A Földművelésügyi Minisztérium felügyelete alatt volt az ország
valamennyi mezőgazdasági technikuma. Ők beadták az igényüket magyar szakos
tanárra. Néhány társamat és engem jelöltek az állásra. A minisztérium
kiküldöttje közölte, hogy Csornán van hely a mezőgazdasági technikumban.
Döntenem kellett, hogy vagy közelebb jövök egy általános iskolába, vagy
egy magasabb iskolatípusba megyek. Így kerültem Csornára. Onnan helyeztek
át Csurgóra, mert ott nagyobb szükség volt magyartanárra. Nem bántam meg,
mert nagyon sokat nyertem azzal, hogy az ország más tájain voltam, ha
csak néhány évig is. Más embereket ismertem meg, más világot. Akkor még
a mezőgazdasági technikumok tantestületében meghitt, családias légkör
volt. Nagyon sokat kaptam idősebb kollégáimtól, különösen pedagógiai módszerekben,
szemléletmódban, tartásban, erkölcsi vonatkozásban. Tehát a képzésem nem
fejeződött be akkor, amikor lediplomáztam, hanem folytatódott azzal, hogy
ilyen kiváló emberek között voltam.
Kérésemre Kecskemétre kerültem, mert ez közelebb volt Szenteshez, így
a szüleimet jobban tudtam segíteni. Itt is nagyon jól éreztem magam. Innen
1959-ben a Bartha János Kertészeti Szakképző Iskola elődjébe kerültem.
Tíz év múlva igazgatóhelyettes lettem, és egészen 1995-ig, nyugdíjba vonulásomig
itt dolgoztam.
- 1990 óta tagja a Magyar Irodalomtörténeti Társaságnak.
- A huszadik század eleje óta létezik ez a társaság. Hol aktív volt a
működése, hol pedig kevésbé volt észrevehető. Az 1990-es évek elején szerveződtek
meg a társaság vidéki szekciói. Így került sor a Csongrád megyei szekció
létrehozására is 1990-ben. Ez az alakuló ülés össze volt kötve azzal,
hogy Csongrádon és Szentesen tudományos konferenciát szerveztünk. Abban
is részem volt, hogy két jeles szentesi irodalomtörténésznek, Négyesy
Lászlónak és Barta Jánosnak táblát állítottunk a gimnáziumban, ahová mindketten
jártak és többször visszatértek. Különösen Négyesy László, aki több alkalommal
érettségi elnök is volt. Heinrich Böll német íróról is szóltunk ezen a
konferencián, aki 1944 nyarán sebesüléséből lábadozott a Bartha János
Kertészeti Szakképző Iskolában, amely hadikórháznak volt átalakítva. Ádám,
hol voltál című regényében örökíti meg ezt a nyári emléket. Felejthetetlen
élmény volt, amikor a mű harmadik fejezetében ráismertem az iskolára.
Néhány éve fedeztem fel, hogy a kitűnő írónő, Galgóczi Erzsébet egyik
novellája, A golyó egyrészt Szentesen, másrészt Árpádhalmon játszódik.
Még nem publikált felfedezésem, hogy van egy Pesten élő, de Szentesen
született úr, aki szabadidejében írogat, és már a negyedik kötete jelent
meg. Színvonalas és értékes írásai vannak. Emellett számon tartom az országosan
ismert fiatalokat is, köztük Cserna-Szabó Andrást.
- Visszagondolva tanári pályájára, milyen volt a kapcsolata a diákokkal?
- Az osztálytalálkozókon még ennyi idő után is valamiféle bensőséges kapcsolat
érezhető a volt tanítványaim és köztem. Érdekel a sorsuk és részleteiben
is megjegyzem és tudom életük alakulását. Néhány tanítványom nagyon magas
pozícióba került. Ezek a dolgok büszkeséggel töltenek el, mert némelyikük
még azt is jelzi, hogy részben nekem köszönheti sikerét.
Tulajdonképpen mindegyik iskolában jól éreztem magam. A kellemetlenségeket
elfelejtem, és ahogy a sláger is szól: csak a szépre emlékezem. Nem hazug
a mosoly, amely az arcomon látható, ez a belső lelki béke kifejeződése.
M. A.
|
