<<< Vissza

Zánkán a Szilver lehet a legjobb
Az olasz világbajnokkal jön a mestere is

2004. augusztus 6.

 
Nagyszabású tánctáborban készülnek a zánkai diákolimpiára a Szilver TSE versenyzői. Részletes órarend szerint zajlik a már hagyományosnak mondható nyári táborban a táncosok programja Szatmári-Nagy Szilvia vezetésével.

Edzőtermükben, a Dózsa-házban reggelente balettal kezdenek a szakavatott Tolnai Rita irányításával, majd következik a tangó, a paso doble, a cha-cha-cha és a többi, versenyeken már számtalanszor sikert hozó tánc lépéseinek finomítása. Ezek tanításában már Németh Anikó, Szögi Szilvia, László Csaba, a Páli- és a Szepesi testvérek, valamint Papp Balázs-Zabos Orsolya páros van Szilvia segítségére a Kiss Bálint iskolában és a Zsoldos szakközépiskolában is. Kötelező a futó edzés is a táncosoknak, melyet Szilvia férje, Rónyai Zoltán birkózóedző vezényel a futópályán.

Technikai tudásuk alapján két tudásszintű csoportra osztották az összesen 140 résztvevőt, köztük olyanokat, akik művészeti iskolákban már táncolnak és a versenytánc iránt is érdeklődnek. A diákolimpián harminc páros vesz részt, melyeknek hetven százalékát döntőbe várja tánctanáruk. Szatmári-Nagy Szilvia azt reméli, a tavalyihoz hasonlóan idén is a Szilver lesz a legeredményesebb egyesület a hatnapos versenyen. Azonban a felnőtt táncosok sem pihennek, a diákolimpiával egyidőben, augusztus közepén, ők Stuttgartban lépnek parkettra, a German Openen. Minthogy erre itt a táborban készülnek fel, a tanítás mellett számukra is kötelező a köröket róni a pályán, a hosszakat szelni a medencében. Mozdulataikat pedig olasz tanítómestereik csiszolják tovább. Mirko Gozzoli már nem először jön, de az amatőr világbajnokot elkíséri mestere is. Fabio Selmi, a világhírű táncpedagógus még nem járt hazánkban, ezért is tartja a Szilver vezetője különleges dolognak, hogy sikerült Szentesre csábítania. Az olasz szaktekintély augusztus 10-én délután öttől tart különórát a sportcsarnokban. Az ország több pontjáról érkező legkiválóbb hazai táncosoknak. Azoknak, akik egy hónappal később, szeptember 11-én már versenyezni jönnek a standard magyar bajnokságra.

D. J.


<<< Vissza