Élelmiszer-kiskereskedő vagyok. Cégem, az eSzem Trade Kereskedelmi és
Szolgáltató Bt. két áruházat üzemeltet Szentesen. Azok egyike az úgynevezett
Kossuth-kanyarban van - meséli dr. Szin Imre ügyvezető. Érdekes témában
kereste fel szerkesztőségünket.
Történt, hogy tavaly november 27-28-29-ére, december 4-5-6-ára és 11-12-13-14-ére
egy óriási, bombasztikus bolti akciót hirdetett meg a Penny Market. Mindezt
szabályos hirdetőújságban, amit a vevők postaládájába eljuttatott. Csakhogy
olyan árakkal jött ki, ami a napnál is világosabb volt, hogy a multinacionális
cég beszerzési ár alatt kíván értékesíteni alapvető élelmiszernek minősülő
árucikkeket, zsemlét, kiflit, fehér kenyeret, tejterméket nyilvánvalóan
azzal a céllal, hogy a vevőt olcsó árukkal becsalogassa a boltjába.
- Ez nekem és a többi kiskereskedőnek sem tetszett, több kifogás fogalmazódott
meg bennem. Egyrészt sértette az üzleti érdekeimet, mivel az általam üzemeltett
bolt légvonalban 150 méterre van a Pennyi Markettől. És sértette az igazságérzetemet.
Ahhoz nem kell se jogi egyetem, se közgazdasági egyetem, hogy tudja mindenki,
ez beszerzési áron alul való értékesítés, tehát kimeríti a tisztességtelen
piaci verseny fogalmát. S annak több jogszabályába beleütközik. Továbbá
sértette a morális érzékemet, mert az a multinacionális cég alkalmaz ilyen
inkorrekt piaci magatartást, aki öt éven keresztül teljes adókedvezményben
részesült a magyar állam részéről - magyarázza az ügyvezető.
- Milyen lépésre szánta el magát?
- Több kiskereskedő társammal beszéltünk a dologról, sápítottunk, siránkoztunk,
és én azt mondtam, hogy ez engem nem elégít ki, hivatalos útra terelem
a dolgot. Elmentünk a Penny Marketbe, vásároltunk az ominózus árucikkekből,
a blokkokat megőriztem, mellékeltem a hirdető újságot, és panasszal éltem
a gazdasági versenyhivatalnál a Penny Market üzleti magatartása ellen.
Ők aztán a megfelelő fórumra továbbították a kifogásomat.
- Mi volt a célja ezzel?
- Nem vagyok notórius feljelentő. Kértem, szíveskedjenek kivizsgálni az
ügyet. A Földművelési és Vidékfejlesztési Minisztériumhoz került az egész,
valamikor tavasszal értesítettek arról, hogy iktatták, érkeztették, a
vizsgálat folyamatban van.
- A vizsgálatnak itt van az eredménye...
- A vizsgálat lezárult, kézhez kaptam a határozatot, amelyben 435 ezer
547 forint bírság megfizetésére kötelezték a Penny Market Kft.-t. Ez még
nem jogerős. Fellebbezési joga van a multinacionális cégnek.
- Mi ebből a tanulság? - folytatja az ügyvezető. - Az, hogy ha ezt nemcsak
én teszem meg az országban egyedül, akkor a bírság több százmilliós lenne.
Most egy konkrét ügyben hozott a versenyhivatal határozatot. Ennek utánajárt,
intézkedett, és ami megsérült jog, azt helyreállította. Számomra ez a
nagy konklúzió. A kiskereskedők számára pedig az, hogy nem szabad fülünket-farkunkat
behúzva ölbe tett kézzel várni a multicégek megjelenését. Ha ezt szó nélkül
hagyjuk, holnap, holnapután még gátlástalanabb eszközökhöz nyúlnak, mivel
senki nem meri őket följelenteni. Minden eszközzel azon vannak, hogy tönkretegyenek
bennünket. Képesek arra, hogy áron alul, ráfizetéssel áruljanak akár éveken
keresztül, mert ők tudják finanszírozni. Én nem. Egyetlen kilogramm kenyéren
majdnem ötven forintot vesztettek. Ezeket mi, kiskereskedők nem engedhetjük
meg magunknak. Amit ki akarok hozni az egészből: ha egy cég ilyen módon
akarja meghálálni a magyar állam jóságát, hogy ilyen inkorrekt és törvénybe
ütköző eszközökkel lép föl a kiskereskedőkkel szemben, az nemcsak törvénytelen,
hanem gátlástalan is. Ez az én véleményem. Tenni kell ellenük!
L. J.
|