<<< Vissza

Művészetek háza

2004. augusztus 6.

 
Képünkön: Megmenekülhet a "gólyásház" is. (Fotó: Vidovics Ferenc)

Két újabb pályázat beadásáról döntött legutóbbi rendkívüli ülésén a város képviselő-testülete. Az egyik az úgynevezett "gólyásházzal" kapcsolatos. A Sapard program keretében ugyan az önkormányzat benyújtott már egy hasonló pályázatot, eredményessége azonban a sok pályázó miatt kérdésessé vált. Időközben megjelent egy másik kiírás, a Phare-interreg program, amely román-magyar, illetve román-szerb együttműködésben nyújt támogatást. Ennek része az a pályázati lehetőség, amely a határmenti régiókban - ebbe Csongrád megye teljes területe beletartozik - műemléki célú épületek, művészeti célú felújítására lehet pályázni. Természetesen abban az esetben, ha azt a párhuzamosan gondolkodó önkormányzat is megteszi.

- A testvérvárosi kapcsolatokban most egy kézzelfogható lehetőség nyílt arra, hogy Újszentes és Szentes közös pályázatot nyújtson be ebben a körben a "gólyásház" felújítására. Célja egy olyan művészetek háza létrehozása, ahol helyi kismesterségek, népművészeti mesterségek dolgoznak, és nemcsak bemutatják portékájukat, hanem - mivel ott műhelyek létesülnek -, a terméket gyártás, készítés közben tekinthetik meg az érdeklődők. Ezáltal meg tudjuk őrizni hagyományainkat, ez a ház biztosítja, hogy nemcsak a magyar, hanem a térségben élő valamennyi nép hagyományait be lehet mutatni - mondta lapunknak Szirbik Imre polgármester.

A teljes program költsége több mint 90 millió forint, melynek 90 százalékát a Phare-program biztosítja. Az összeg nemcsak a beruházás költségeit tartalmazza, abban benne vannak a hozzátartozó berendezések is, szakmai konferenciák díjazása például.

A másik: a Kulturális Örökség Minisztériuma úgynevezett színházi közösségi telek kialakítására kiírt pályázata. Tavaly a város saját erejéből, illetve megyei kiegészítő támogatással rendbe hozatta a színházterem tetejét, illetve a nézőteret. A mostani pályázat az előtér, az előcsarnok, szociális részek, mosdók rekonstrukcióját érinti. Így már, miként a polgármester fogalmazott, teljes lenne a nézők kiszolgálása. A színház méltó lehet ahhoz a kulturális szerephez, amit Szentes életébe betölt. A pályázatnál 8 millió forint lehet az állami támogatás, és egymilliót az önkormányzatnak kell hozzátennie. Mindkét pályázatról pozitívan döntött a képviselő-testület.


<<< Vissza