<<< Vissza

Sakkórák kezdőknek és haladóknak

2004. július 23.

 
A szülők idén is biztos, és jó helyen tudhatták gyermekeiket a szünidei sakktáborban, mely az elmúlt héten zajlott a Móricz Zsigmond Művelődési Házban. Immár hatodik alkalommal ülhettek az általános iskolások a sakktáblákhoz, de nem csak a sorszám nőtt idén, hanem a résztvevőké is. Huszonheten jelentkeztek ezúttal, volt aki a hétfő reggeli kezdéskor.

A művelődési központ munkatársainak segítségével szervezte a tábort Kőhalminé Forrai Julianna. A Klauzál Gábor Általános Iskolában évek óta sakkszakkört vezető tanárnő elárulta, hogy az elmúlt évekkel ellentétben még maga is elboldogult a gyerekekkel a táborban. A kollégiumi konyhán elfogyasztott reggeli után a táborozók a Móriczban a kockás táblák mellé telepedtek, s a délelőtt mindig a sakkozással telt. Ilyenkor egy nagy teremben hosszú asztalon sorakoznak a sakktáblák, s két csoportban, kezdőknek és az egy-két éve már rendszeresen sakkozó haladóknak folyik az oktatás, egy falra szerelt szemléltetőtáblán is. Mindez - a tanárnőt idézve - "tízperces szünetekkel, nagyon komolyan". Mivel azonban az egészséges gyerekeknek mozgásra, kikapcsolódásra is szüksége van, és sakkozni sem lehet reggeltől-estig, a táborozók délutánjait különféle programok színesítették.

A haladóknak nagy élményt jelentett, hogy szimultánt játszhattak dr. Makay Andor sakkmesterrel. A tábort záró erőfelmérőn pedig mindenki kipróbálhatta magát, s utána senki sem maradt apró ajándék nélkül.

- Itt egy hét alatt megtanulják a sakk versenyszabályait, de egyelőre nem ez a cél - magyarázta a tanárnő. - Ezt a játékot soha nem lehet elég jól megtanulni, mindig van tovább. Ha gyerekkorban kezdi el az ember, a sakk még felnőttként is le tudja kötni.

A tábor vezetője úgy vette észre, sok esetben a szülő szeretné, ha gyermeke megtanulna sakkozni. Az otthoni játszmák közben aztán nagy az örömük, ha olyan szakkifejezést hallanak csemetéjüktől, melyet a táborban tanult.

D. J.


<<< Vissza