A Szent Jakab-kultusz a IX. sz. végéig csak a galíciai királyságban ismert, helyi kultusz volt. 951-ben történik említés az első külföldi zarándokokról, Godescal Le Puy-i püspökéről, aki útközben a Pamplona melletti Albedában lévő Szent Márton monostorban pihent meg. Itt jegyezték fel látogatását. A XIII.-XIV.században a zarándoklat nemzetközi jellegű, Szent Ferenc valószínűleg 1213 és 1215 között tette meg az utat. Gergely Szilveszternét nővére kíséri el a zarándokútra, a spanyolországi Santiago de Compostelába, Szent Jakab sírjához. A nővérem hatvanhét éves, magam hatvankettő vagyok. Történetünk kezdetén hét és kettő évesek voltunk. Édesapám Újvidéken teljesített szolgálatot pénzügyőrként. 1944 szeptemberében két órát kapott, hogy eldöntse határon innen vagy túl kíván-e élni a feleségével és három lányával. Magyarországot választotta és elindultunk Szolnokra. Anyai nagyanyámhoz igyekeztünk, ahol az idősebb, akkor tíz éves nővérem vakációzott. Szolnok azonban már orosz megszállás alatt volt, így családunkat Balassagyarmat környékére, óvóhelyre vitték. Itt éltük meg a karácsonyt bizonytalanságban, elnyűtt ruhákban, patkányok társaságában. Januárban értünk aztán a szétbombázott Szolnokra, és a nagyszülői ház helyén csak egy bombatölcsért találtunk. Egyetlen reményünk Tiszaföldvár maradt, úgy hitték szüleim, hogy legidősebb kislányuk és szüleik a dédnagyszüleimnél húzták meg magukat. Ma talán elképzelni is nehéz milyen az, amikor nem tud az ember a családjáról semmit. Nincs mód a kapcsolatteremtésre, nincs posta, nincs telefon. Gyalog indultak szüleim tovább velünk, édesapám karján velem. Tiszaföldváron találtak életben mindenkit! Értük zarándoklom, a szüleinkért, az azóta elhunyt idősebb nővéremért. Tiszaföldvárra érkezésünk után édesapám ágynak esett, húsz évig fekvő beteg volt. Emlékszem olyan éjszakára, amikor háromszor kellett menni orvosért. Mégis mindig azt mondtam édesanyámnak : csodálatos gyerekkorom volt. Bár mindig csak használt ruhát kaptam, de a beszélgetések, az odafigyelés, a könyvek amiket szüleinktől kaptunk életünk végéig elkísértek bennünket. Ez az út össze sem hasonlítható azzal a világháborús, téli zarándoklattal. De az elhunyt nővérem ruhája és bibliája is velem lesz az utamon. Napi 25-30 kilométert fogok gyalogolni, összesen mintegy 400 kilométert tíz kilós hátizsákkal. A véletlen úgy hozta, hogy Jakab napján, július 25-én érünk Santiago de Compostelába, ahol most a szent év miatt egész nap nyitva van a katedrális. Ha az utcán egy magas, cédrus-tartású, nyílttekintetű asszonyt látnak sétálni, derekán lépésszámlálóval: Ő Gergely Sziveszterné, Zsóka. Készül az ő útjára. Nagy Andrea

<<< Vissza