<<< Vissza

Bibó hagyatéka

2004. július 9.

 
25 évvel ezelőtt (1979. május 21-én) az Óbudai-temetőben Illyés Gyula és Kenedi János búcsúztatta Bibó Istvánt, a "nemzet lelkiismeretét". Mint már akkor ökomenikus keresztény gondolkodót, hisz Szent Ágoston és Luther tanait kölcsönösen alapnak tekintette, kiben a liberális, a konzervatív és a szocialista nézetek ötvöződtek, az akkori rendszer nemcsak 5 és félévi börtönnel, hanem teljes félreállítással "díjazott". A rendszerváltozás idején igen népszerű lett, akkor szinte minden politikus, újságíró hivatkozott rá. Szerencsére, ha nem is olyan gyakran, ez ma is elő-előfordul, neve nem ment ki a divatból, és a gondolatai?

Aki tényleg olvasott munkáiból (életműve több, mint 3000 oldal) s nemcsak 1-2 mondatot idéz tőle, észre kell, hogy vegye az egész tevékenységének talán legmeghatározóbbját, a folyamatos és állandó kompromisszum keresést. Minden századnak megvan a nagy magyar gondolkodója, politikusa, aki nemcsak rövid távú és szűk körű megoldásokat keres, hanem képes elhelyezni hazánkat az Európában és a világban zajló folyamatok vonalában.

A XVIII. században Rákóczi fogalmazta meg először egy korszerű, Európa szintű állam berendezkedését. Az 1800-as évek közepén Deák nagysága és szívóssága kellett ahhoz, hogy a Habsburg-házzal megegyezzünk és elindulhassunk a modernizáció felé. A múlt században Bibó István mutatott rá a boldogulás irányára, sajnos nem rajta múlt, hogy zsákutcás lett a fejlődésünk. S ha már 1945 után a szovjet befolyás nem engedte egy demokratikus állam kialakulását, most, megkésve legalább a Bibó-i mentalitást átvehetnénk, mely hatványozottan vonatkozik a politikával foglalkozókra.

Nem mindenáron való győzelem a cél, nem háborúskodni kell egymással, hanem odafigyelni a másikra, meghallgatni őt, ezután érvekkel vitatkozni, mely csak akkor eredményes, ha közös megegyezéssel zárul. Két igen szélsőséges elképzelésből is létrejöhet előremutató eredmény. Persze ehhez az kellene, hogy végre egy nagy nemzeti önvizsgálatot, "kibeszélést" tartanánk épp azokról a témákról, melyeket Bibó István érintett: Trianon komplexus, a közszellem, a szabadság ügye, bűnbakkeresés és holokauszt, zsidókérdés Magyarországon 1944 után, a középosztály és az elit, az értelmiség szerepe vagy az emberi méltóság kérdése. Ha elfogadjuk és tiszteletben tartjuk munkásságát, akkor nemcsak hivatkozgatunk rá, hanem az ő elvei alapján elkezdjük rendbe tenni végre közös dolgainkat.

Mint oly sok honfitársunknak, neki sem volt szerencséje azzal, hogy ideszületett. Nyugat-Európa bármelyik országából indulva világkarriert csinálhatott volna, vele talán békésebb lenne most a világunk. Egész életében következetes és gerinces volt, ahogy száz évvel előtte Deák Ferenc létrehozta a kiegyenlítődést, de a '48-as elveihez hű maradva, nem ment el Ferenc József koronázására, úgy Bibó István sem kötötte meg személyes kiegyezését a hatalommal.

"Természetesen nincs mit vitatkoznom azokkal, aki úgy vélik, hogy a fennálló hatalommal mindig és minden körülmények között meg kell egyezni, s esetleg a magyarság nehéz történelmét hozzák fel igazolásul... Amit azonban én a magam számára ilyen rám szabott ügynek tudok, hogy bizonyos felismert állam- és társadalomelméleti igazságokat megfogalmazni próbáljak, abba éppen ezek az elismerő és kiegyező gesztusok illenek bele a legkevésbé."

Dr. Horváth György


<<< Vissza