<<< Vissza

Elismerés az áldozatos munkáért

2004. július 9.

 
Semmelweis Ignác születésének 186. évfordulóján a BM. Duna Palota színháztermében tartandó ünnepségre Ollai Istvánné helyhatósági képviselő is meghívást kapott. A július 1-jei rendezvényre invitáló levél ekképp fogalmazódott: "Értesítem, hogy az egészségügyi, szociális és családügyi miniszter szakmai elismerésben részesíti".

Az elismerés pedig a Pro Caritate-díj, melyet kiemelkedő szakmai tevékenysége elismeréseként vehetett át dr. Kökény Mihály minisztertől. Amit akár születés-, illetve névnapi ajándékként is felfoghatunk. Eszterke ugyanis május 25-én ünnepelte 70. születésnapját. Az alkalomból - korábban adott ígéretét beváltva - egy emeletes tortát kapott ajándékba Horváth Zoltán cukrászmestertől.

Ollai Istvánnét a szociális bizottság tagjaként régóta foglalkoztatja a szegény emberek sorsa. Ez talán a miatt van így, mivel ő maga is szegénysorban nevelkedett. Öten voltak testvérek, s az édesanyjuk egyedül gondoskodott róluk, mert a családfő katonaként szolgált a világban. Már tízévesen libapásztornak adták a nyári szünetben egy tanyára. Abból az időből eredő beszámolóit ma tizenegy unokája és három dédunokája hallgathatja.

Tíz éve ruhát oszt a rászorulóknak, jótékonysági akciót szervez, ajándékcsomagra gyűjt a szegények javára. Fáradhatatlanul. Már számolja: idén is mintegy 240 csomagot juttat el a rászorulóknak segítőivel, egyenként 2500 forint értékben. Tudja, a lakosság támogatása nélkül nem segíthetne rajtuk. Mint fogalmazott, bár az oklevélen az ő neve szerepel, az elismerés mindazoknak szól, akik ruhaneműket és egyéb hasznos holmit, vagy éppen pénzt adtak neki, hogy ossza szét a szegények között.

Sajnos, sokan vannak - mondja. És hálával gondol mindazokra, akik segítik őket. A város vezetőire is. Nem tagadja, örömmel fogadta az elismerést. Bár nem azért teszi, hogy kitüntessék érte. És jól esett neki, hogy Szirbik Imre polgármester elsők között gratulált a díjhoz.

(lovas)


<<< Vissza