<<< Vissza

Valóság lírai ecsettel

2004. június 11.

 
Képünkön: Dömötör János művészettörténész méltatja Gyalai Béla munkásságát, középen Varróné Szabó Ildikó az intézmény igazgatóhelyettese.

Gyalai Béla festőművész alkotásait mutatták be a Szentesi Művelődési Központ főtéri galériájában. Az alkotó munkásságát és sokszínű képzőművészethez kapcsolódó tevékenységét Dömötör János művészettörténész idézte fel a megnyitó közönsége előtt. A bemutatott művek hármas tagozódására hívta fel a közönség figyelmét és azon belül a művek sokszínűségét taglalta.

Gyalai Béla Tiszavárkonyról indult, de talán legjobban Tiszakécskéhez kötődik. Nem véletlenül, hiszen lakóhelye is a Tisza-parti település, ráadásul 15 éven keresztül művészeti vezetője volt a Tiszakécskei Nemzetközi Alkotótelepnek. A művész jelenleg is tagja több művészeti és képzőművészeti közösségnek és egyesületnek. Hazai és külföldi tárlatokon 22 éve szerepel. Szegeden, Budapesten, Kecskeméten és Ausztriában már több egyéni kiállítást rendezett.

Műveit bemutatták a Miskolci Grafikai Biennálén és a Szegedi Festészeti Triennálén. A művész nívódíjat kapott a Bács-Kiskun megyei Téli Tárlaton, Tiszakécske és Bács-Kiskun megye Művészeti Díjasa. Szuromi Pál művészettörténész a következőket írja a kiállítási előszóban:
"Az alkotó bizonyos mértékig tiszteletben tartja a konkrétan megfogható formákat, de pusztán csak azért, hogy innen kiindulva egyre mélyebbre tudjon hatolni az emberi létezés sejtelmes, mély világába. Ahol már csak elhalványuló, gesztusszerű foltok és vonalak tanyáznak, vagyis olyan képi elemek, amelyek már maguk mögött hagyják a földi valóság egzaktabb jegyeit. Ezért aztán a misztikus végtelenség, és a szellemi létforma nézeteit tolmácsolják"

A tárlatot június 26-ig tekintheti meg a szépre fogékony közön ség. A galéria nyitva keddtől-péntekig 10-13 és 15-18 óráig, szombaton 9-13 óráig.

Kruzslicz Pál


<<< Vissza