Régen láttam egyszerre ennyi zenészt - a közönség soraiban! A punktól a metálig minden olyan stílus képviseltette magát, ami Szentesen és környékén létezik mostanában, sőt "komolyzenészek" is megfordultak június 4-én, a Petőfi utca egyik újonnan nyílt, többfunkciós vendéglátó helyiségében. Mindezt azért tartom fontosnak megjegyezni, mert tapasztalatból tudom, hogy a zenészek ráéreznek, ha valami érdekes újdonság van készülőben. A Plasmapress együttes koncertjéről - amely miatt megtelt a kávézó tulajdonképpen - az "érdekes újdonság" jelző a legkevesebb, ami elmondható. A zenekar amúgy a "rejtőzködő" fajtából való: ritkán lép közönség elé. (A tagok ígérete szerint ezen változtatni fognak a jövőben.) A múlt év végén egyszerre két Plasmapress-demó is készült, öt-öt számmal: "Plasmapresszó", illetve "Hangburger" címmel. Az elsőn olyasféle muzsikával, amelyről az alábbiakban szó lesz. A másikon is hasonló zene hallható persze, ám keményebb, ütősebb szerzeményekkel. A demókon még trió-felállás játszik egy fuvolista-vendég bevonásával, mára azonban némileg átalakult és kibővült a csapat. A "lemezes" formációból a gitáros Ladányi János, valamint a dobos Farkas Péter maradt meg. A basszusgitáros posztján Török Tibort Munkácsi Viktor váltotta. Hozzájuk pedig a gitáros Patai Zsolt és a trombitás Ádám Szilveszter csatlakozott. És hogy milyen zenét játszik az "új" Plasmapress? Nos, valami egyéni hangú pop-jazzt: néhol majdnem free, néhol pedig már-már táncolható, feszes ritmusok felett két, rendkívül ízesen gitározó fiatalember szállítja a dallamokat, és minden egyebet, amit azokból kibontani lehet. Mindezt sajátos felfogású, (egyelőre) kevéssé improvizatív trombitajáték színesíti, amelyben van valami olyan erő, megmagyarázhatatlan töltés, ami miatt nem lehet rá nem odafigyelni! Összességében laza, könnyed, mégis fajsúlyos és elgondolkoztató, többnyire jól eltalált imprókkal dúsított instrumentális (ének nélküli) muzsikát hallhattunk tőlük. Apró adalék a játék színvonalát illetően: Viktort a szünetben azzal zríkálták a közönség soraiban helyet foglaló zenész barátai, hogy a tizennégyezer hangból, amit addig lejátszott, kettőt bizony, sikerült elrontania! Tudjuk, a kibicnek semmi sem drága, mégis azt mondhatom: soha ne halljunk ennél gyengébb produkciót! Ez a fajta muzsika egyébként új színt jelent a szentesi zenei palettán: pop-jazzt tudomásom szerint nem játszik másik, helyi formáció. Bízom benne, hogy minden illetékes komolyan gondolja a Plasmapress történetének folytatását. Egészen biztos, hogyha valahol, valamikor, mondjuk a következő koncerten picit bekeményítenek majd, az legalább annyira érdekes lesz, mint ez a zene, amit most mutattak meg nekünk. Olasz Sándor

<<< Vissza