<<< Vissza

Női futsal: új néven, önállóan
 

2004. május 21.

 
Mindössze hatéves múltra visszatekintő sportág a női NB I-es futsal. Ezalatt az idő alatt az AL-KO Szentesi TE női NB I-es futsalcsapata, a bajnoki pontvadászatok folyamán szerzett három arany-, két ezüst és egy bronzérmet. Nemrégiben befejeződött 2003–2004-es bajnoksággal véget ért egy sikertörténet az AL-KO Szentesi TE történetében. Május 7-én új időszámítás kezdődött a szentesi női NB I-es futsal történetében. Az említett időpontban tartott közgyűlésen a csapat vezetése bejelentette, megszűnik az AL-KO Szentesi TE. Kiválnak a Szentesi TE egyesületéből, jogutódként új néven Szentesi Futsal Sport Club, önálló egyesületként kívánnak tovább működni. Az újonnan alakult egyesület színe: kék–sárga. Székhelye: Szentes, Jövendő u. 1.

A közgyűlés résztvevői egyhangúlag elfogadták a dr. Jelenfi Anna ügyvéd által elkészített alapszabályt. Megválasztották az új klub háromtagú elnökségét, s ugyancsak háromtagú számvizsgáló bizottság elnökét, illetve tagjait. A Szentesi Futsal Sport Club elnöke: Tóth Antal. Tagok: Földvári-Nagy István (elnökségi tag és társadalmi elnökhelyettes), Kiss Etelka (technikai vezető). A számvizsgáló bizottság elnöke: Balázs Imréné. Tagjai: Kiss Zoltán, Körmöczi László.

– Miért vált szükségessé, hogy egy önálló és új egyesületet hozzanak létre? – tettem fel a kérdést Tóth Antal elnöknek. 

– Aki egy kicsit is ismeri az AL-KO pénzügyi gondjait, az tudja, hogy nagyon nehezen tudtuk végigjátszani a 2003–2004-es bajnoki évet. Szponzorunk visszalépett, illetve az anyaegyesületünktől nem kaptuk meg azt az összeget sem amit a város nekünk ítélt. Lépnünk kellett legalább az önkormányzati támogatást, illetve mint önálló egyesület pályázatokat is jobban tudunk beadni, valamint szponzort is találni magunknak.

– A mostani körülmények között nehéz egy új egyesülettel nekivágni egy bajnokságnak. Ön mennyire érzi ezt nehéz feladatnak az előző évekhez képest?

– Biztos, hogy nehéz dolog lesz, de ezt egy kihívásnak is tekinthetem illetve sok emberrel beszéltem, ők ahhoz kötötték az anyagi támogatást, hogy önálló egyesületeként működjünk. Azon dolgozunk, hogy az őszi rajtig anyagi biztonságot teremtsünk a csapatnak. Utánpótlás-neveléssel is foglalkoznunk kell, ez szintén felveti az anyagi hátteret. Bízom abban, hogy találunk egy-két támogatót, s neki tudunk vágni a 2004–2005-ös bajnokságnak.

Dunás-Varga Zoltán


<<< Vissza