<<< Vissza

Kilábalni a gödörből
 Hét végén bizonyíthatnak

2004. április 23.

 
Nem sikerült kipihenni a LEN-kupa okozta fáradalmakat a Hungerit-Szentesi VK női vízilabdázóinak, akik az elmúlt hét végén 9-5-re kaptak ki hazai medencében a Vasastól. A bajnokság középszakaszának rangadója hazai szempontból jól indult, hiszen az első negyed végén még 2-1-re nálunk volt az előny, ám a következő negyed "elment", így a fővárosiak örülhettek.

Pengő László, a Hungerit vezetőedzője elmondta, hogy igazi presztízsmérkőzés volt a szombati, melyen nyerni szerettek volna, már csak azért is, hogy a későbbi ki-ki találkozókon az angyalföldiek ne túlzott magabiztossággal érkezzenek Szentesre. 2-1-es előnynél szabályos gólt szereztek, amit a játékvezetők nem adtak meg. A vereség okai azonban nem ebben keresendők, hanem abban, hogy védekezésben olyan hibákat követtek el, melyeket könyörtelenül kihasznált az ellenfél.

Semmi nem jött össze, dekoncentráltan játszott a csapat, amely nem is eredményezhetett mást, mint a vereséget. A csapat gödörben van, de ki kell lábalni belőle. Ez pedig akár már a mostani hét végén bekövetkezhet, hiszen a Budapesti Vasutas lesz Szremkóék ellenfele szombaton, a ligeti uszodában.

H. V.


<<< Vissza