<<< Vissza

Eltűntek az ékszerek

2004. április 23.

 
Előzetes letartóztatásba helyzete a bíróság azt a szentesi férfit, aki saját Kft.-je nevében generál-kivitelezési munkákat vállat, ám a rendelkezésre álló adatok alapján alulfinanszírozottan adta meg a költségvetést, előleget vett fel anyagárra és munkabérre. A kivitelezéseket nem vagy csak részben teljesítette, ezzel az építtetőknek mintegy 6 millió forintos kárt okozott. Az ilyen jellegű bűncselekménynek a büntetési tétele akár kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés is lehet.

Újabb trükkökkel próbálnak bejutni hiszékeny idősekhez a szélhámosok. Ezúttal csatorna- és vízóra-ellenőrzés címén szerettek volna bentebb kerülni a kapun, ám szerencsére a ház tulajdonosa nem engedte be őket. A rendőrség felhívja a figyelmét mindenkinek, hogy a közterület-felügyelet és a vízmű szakemberei igazolvánnyal rendelkeznek, és minden esetben igazolják magukat.

Gyümölcsfákat loptak egy fábiáni út melletti zártkertből április 19-re virradóra. A tolvajok 20 darab frissen ültetett őszibarack és 50 darab almafát vittek el.

Szintén erre a napra virradóra történt, hogy Derekegyházon egy sárgaszínű kanca és kiscsikója tűnt el. A csikó aznap éjjel született, gazdája nem is látta, a tettesek gyorsabbak voltak nála. A kár kb. 450 ezer forint. A szomszédfaluból, Nagymágocsról három szarvasmarhát, egy növendék bikát és két tehenet hajtottak el ismeretlenek.

Megnőtt a mobiltelefon-lopások száma a középiskolákban. Lehetőség szerint senki ne vigyen mobilt a suliba, ha nem szükséges, de ha feltétlenül muszáj, akkor azt mindig tartsa magánál, vagy adja le tanárának megőrzésre.

Aranyékszer tűnt el az egyik szentesi ingatlanból. A tulajdonos jelenleg kórházban van, és a lakás egyetlen kulcsát volt élettársára bízta. Behatolásnak nyomát nem találták a rendőrök, az ügyben jelenleg is folyik a vizsgálat.

Továbbra is közkézen forognak hamis 20 ezresek városunkban. A hamisítók változatlanul a 2 ezer forintosról "átoperált" fémcsíkkal felturbózott fénymásolatokat próbálják elpasszolni piacon figyelmetlen embereknek.

H. V.


<<< Vissza