<<< Vissza

Európai kórusban

2004. április 23.

 
A Kiss Bálint Református Általános Iskola egyik kiemelkedő programjáról tájékoztatjuk olvasóinkat. Az Európai Unió Socrates programjának keretében intézményünknek lehetősége adódott egy európai gyermekkórusban való részvételre. A kórus tagjait francia, német, román, svéd és a mi iskolánk gyermekei fogják alkotni. A program három tanéven keresztül zajlik, minden évben más országban lépnek fel a gyerekek.

A program megvalósítása pályázati, támogatói, és szülői hozzájárulásból tevődik össze. Ez sok család számára igen nagy terhet jelent, de nem szeretnénk, ha csupán anyagi szempontok szerint kellene kiválasztani a tanulókat, hiszen így nem érdem és tehetség szerint vehetnének részt a gyerekek. Tehát igyekszünk minél több támogatót meggyőzni a feladat fontosságáról.

A kórus munkájáról CD-felvétel készül, melyet minden támogatónknak eljuttatunk, és nevüket iskolánk honlapján az adományozók között feltüntetjük.

Fekete-Nagy Katalin
a program szervezője


<<< Vissza