<<< Vissza

Új benzinkút a láthatáron?

2004. április 23.

 
Lapunk megjelenésének időpontjában ülésezik a képviselő-testület. A napirendi pontok között szerepel az önkormányzat 2003. évi, úgynevezett zárszámadási rendeletet megvitatása.

A beszámolóból kitűnik: a gazdálkodás legnagyobb eredménye az, hogy a város továbbra is megőrizte hitelmentességét - tájékoztatta lapunkat előzetesen Szirbik Imre polgármester. Az önkormányzat működésében a likviditási gondok nem okoztak fennakadást, a kitűzött célok többsége megvalósult, a testület a fizető- és működőképességet megőrizte.

Több téma is az Európai Uniós csatlakozáshoz kapcsolódik. Egy sor helyi rendelet úgynevezett jogharmonizációs megvalósítását kapták feladatul a képviselők. A blokkba tartozik a gyermekvédelmi program, a szociális- valamint az állattartási rendelet. Az alkotmánybíróság több település állattartási rendeletét vizsgálat tárgyává tette és alkotmányellenesnek ítélte azt a passzusát, amely a társasházakban meghatározza az állattartás körét. A javaslat az, hogy ebben az esetben a társasház-tulajdonosokat illeti a döntés.

Több vállalkozás jelezte azt, hogy bővíteni szeretné területét. Az ide vonatkozó önkormányzati telkek vásárlásáról a testület dönt. Lapunk értesülése szerint Bubor László, az ismert vállalkozó, autóversenyző a (volt régi repülőtéri) ingatlanán szeretne autóversenypályát létesíteni. Ehhez kéri a képviselők hozzájárulását. Hasonló döntést vár az a vállalkozás, amely a MOL kúttal szemben szeretne építkezni. A helyszínen megvásárolt magántulajdonban lévő területeteket, úgy tűnik, már csak egy kisebb önkormányzati terület hiányzik ahhoz, hogy a szabvány szerinti benzinkutat megépíthesse. A város várhatóan szabad utat biztosít annak kialakításához.

Új dologként került a képviselők elé az informatikai koncepció, illetve a sportkoncepció második olvasata. A távlati gondolkodásról szólnak. A sportkoncepcióba a közben jelzett hasznos javaslatokat beépítették. Leglényegesebb pontja az előterjesztésnek, hogy igazságosabb elosztást ígér.

L.J.


<<< Vissza