<<< Vissza

Jajj, úgy élvezem én a strandot...
 Közeledik a szezonnyitó

2004. március 12.

 
Történetünk előzménye, hogy Szentes Város Önkormányzata sikeresen pályázott anno, a Széchenyi-terv pályázatán. A közel 400 milliós strandberuházás ötven százalék önerős részéhez, az Orbán-kabinet biztosította a költségek másik felét.

Az átadásra, a 2002-es önkormányzati választások előtt, nagy népünnepély keretében került sor. Szirbik Imre polgármester csobbant elsőként az új élményfürdő csúszdájáról a vízbe. A vízbe, ami egyébiránt már akkor sem volt teljes mértékben megnyugtató minőségű. A lakossági bejelentéseket, a polgári frakció interpellációit és a sajtó cikkeit követően, az ÁNTSZ bezáratta a medencéket. A polgármester úr, mint végső megnyugtató megoldásra, tavaly megszavaztatott a testülettel egy 4 millió forintba kerülő szűrő beszerelését, ami azonban túl azon, hogy nem igazolta a szükségességét, egyenesen felesleges pénzkidobásnak is bizonyult.

A helyzet ugyanis, a mai napig semmit sem változott a medencékben!

A parton viszont annál inkább megmozdult a "langyos víz", mivel a vízilabdások, az úszók, és a strand "civil" látogatói önérzetükben sértve érezték magukat, amikor Szirbik Imre az elmúlt hónapokban kioktatta őket a megyei napilap hasábjain keresztül, mivel is kellene inkább foglalkozniuk...

Az idei költségvetés tárgyalásakor a polgári összefogás frakciója azt javasolta a testületnek, hogy az utasítsa a város vagyongazdálkodásával és beruházásaival foglalkozó kft.-t, május 1-jéig (a strandszezon kezdetéig) hozza rendbe a ligeti strand egészséges, megnyugtató vízellátását. Jelen ismereteim szerint, ez mintegy 40 milliós költséggel járna. Arra vonatkozó kérdésemre, hogy erre honnan lesz fedezet - hiszen erre elkülönített összeget a költségvetési tervben nem találtam -, választ nem kaptam. A május 1-jéig végrehajtandó feladatra tett javaslatunkat pedig a szocialista-szabad demokrata többség elfogadta.

Vajon ezek után, igaz lesz-e majd a szentesi szezonnyitón a Pancsoló kislány refrénje, miszerint: "Jajj, úgy élvezem én a strandot..."?

És még egy: nem tartják furcsának az olvasók, hogy a városban tapasztalt sok, hányaveti módon elkészült beruházást, egyedül csak a polgári oldal képviselői kifogásolják?!

Dr. Dömsödi József
Önkormányzati képviselő
FIDESZ Polgári Összefogás Frakció


<<< Vissza