<<< Vissza

Az olimpiára hajtanak

2004. február 27.

 
Athén, a soron következő nyári olimpia helyszíne az úti célja annak a három fiatalembernek, akik a Four Diamonds SE színeiben vállalkoznak a másfél hónapos túrára.

Baranyi Antal Gábor - akit már bemutattunk korábbi kerékpártúrái kapcsán - ezúttal a szentesi Nagy Ferencet és a fővárosi Szabadi Jánost veszi maga mellé az útra. Antal a havas téli estéken nem csak álmodozik arról, hogy személyesen láthassa az olimpiát, de már január1-jén megkezdte a felkészülést. Mostanra mintegy 2100 kilométert tekert le, ám a július 26-i indulásukig összesen 12 000 km szerepel az edzéstervében. Az út Athénig 2500 kilométer, ebből napjában 150 a kitűzött cél. Horvátországon, majd Bosznián keresztül vezet az útjuk, az olaszországi szakasztól tartanak leginkább, a hegyek és persze a várható hőség miatt. Onnan komppal jutnak át hellén földre, de az olimpiai városba már bicajon érkeznek, augusztus 13-án a megnyitóra. Ott tartózkodásuk 3-4 napja alatt belépőre nem költenek, inkább a szabadtéri kerékpárversenyeket nézik meg.

Visszafelé Olaszországot szeretnék bebarangolni, így a hazaérkezés a mintegy 6500 kilométeres út után szeptember 10-15 között várható.

A rengeteg tekerés mellett támogatókért is pedáloznak mostanában a fiúk szakosztályvezetőjükkel, Szakál Sándorral. A kerékpáros sportot szeretnék így népszerűsíteni. Sms-ben, vagy rádiós bejelentkezésben is tudósítanának útjukról. Athénban más szentesi sportemberekkel is összefuthatnak, mert úgy tudjuk, több kerékpáros is útra kel városunkból.

D. J.


<<< Vissza