<<< Vissza

Nem vétkes a körhintás
 Szélhámosság, erőszak

2004. február 27.

 
Büntetőeljárás indult egy férfi ellen, aki siketnémának adta ki magát, így látogatott meg különböző hivatalokat, üzleteket, ahol képeslapokat ajánlott fel megvételre. A férfi azt állította, hogy a lapok ára a Siketnémák Szervezetének folyik be, ám kiderült, hogy ez nem így van, ráadásul a "gyűjtő" nem süket, sem pedig néma nem volt, a képeslapokat pedig azok árának többszöröséért árulta.

Mindez decemberben történt, mint ahogy az is, amikor szintén ez a férfi videotékákat látogatott végig, ahonnan L. Norbert néven DVD-filmeket kölcsönzött ki, majd értékesítette azokat. A rendőrség várja mindazon kölcsönzősök jelentkezését, akiket a férfi megkárosított.

Néhány hete beszámoltunk róla, hogy egy általános iskolás fiú késsel fenyegette meg diáktársát. Nos, ugyanez a fiú most egy másik társával együtt egy harmadikat vert meg úgy, hogy az nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. Az ügyben garázdaság és könnyű testi sértés miatt vizsgálódik a rendőrség.

Lapunk is beszámolt arról, hogy 2003. augusztus 16-án Szegváron felborult egy körhinta. A balesetben heten sérültek meg, és természetesen azonnal vizsgálat indult az ügyben. A rendőrségi eljárás befejeződött és a bevont igazságügyi szakértő véleménye alapján a tulajdonost nem terheli foglalkozás körében elkövetett mulasztás, a hinta felborulását a rögzítő csavar kisciklusú fáradt repedése, vagyis anyaghiba okozta. Bár a rendőrségi vizsgálat lezárult, a balesetben megsérültek kártérítés (pl. orvosi kezelési költségek megtérítése) megítéléséért más fórumhoz még fordulhatnak jogorvoslatáért.

Büntetőeljárás indult egy szegedi lakos ellen, aki az egyik hipermarket alkalmazottjaként jogtalanul megszerezte a cég bélyegzőjét, amellyel később az egyik pénzintézetnél valótlan tartalmú munkáltatói igazolásokkal hitelt kísérelt meg felvenni.

H. V.


<<< Vissza