E hétvégén a Szent Imre Gimnáziumban nemzetközi konferencia zajlik Emlékezet és remény címmel, mutatja az Internet (www.baranyi.hu). Az előzetes ismertetőben a közelmúlt eseményeinek tényszerű feltárását ígérik. E tanácskozás indított egy gondolatsort. Most az EU-csatlakozás küszöbén fel-felmerül, hogy milyen sors vár a kis nemzetekre, így ránk is. Nagyon sokféle szabályt, rendeletet erőltetnek ránk azzal a paranccsal, hogy végre kell hajtani, mert az unió kötelez bennünket. Engem is érintett néhány ilyen plusz kiadást és felesleges papírmunkát igénylő utasítás, ezért egy kicsit utánanéztem az úgynevezett "uniós követelményeknek". Ami a legfontosabb, hogy jelenleg még az unió elfogadja a nemzetállamokat és azok egyediségét. Viszonylag kevés kötelező előírást támaszt a tagjaival, amit persze lehet tetézni. Nagyon sok területen ad többéves engedményt, hogy a fokozatos bevezetés ne okozzon nagy törést a már kialakult nemzeti rendszerekben. Gazdasági területen nem sok esélyünk van az önállóságunk megőrzésére, de a kultúránk, szokásaink, ezeréves beidegződéseink megtartása és továbbadása utódaink felé a ma feladata. E területen nincs közös előírás, sőt az unió épp azt várja el a tagjaitól, hogy a nemzeti egyediségüket tartsák meg. Most még azt az elvet vallják, hogy a sokszínűség nagyobb összekötőkapocs lehet, mint a szürke azonosság. Ehhez alapos történelmi, irodalmi, zenei stb. magyar hagyományok szükségeltetnek. Egyik neves történészprofesszor mondta épp itt Szentesen, hogy ne feltartott kézzel és mindent elfogadó belesimulással lépjünk be az unióba, hanem a nemzeti értékeinket büszkén vállaló öntudattal. Nem kis felelősség van most politikusok, de különösen a kormány vállán. Napjainkban mindenki a megszorításról beszél, nehéz a támogatásokért szólni, mégis ezt teszem. Ha az akarjuk, hogy még 50 év múlva is legyenek nemzeti értékeink, "akár kicsik, akár nagyok merünk lenni", most kell tennünk érte. A legkisebb csoport is megérdemli a segítést, legyen az tánc, zene, irodalmi- vagy főzőklub. Talán legtöbbet a közszolgálati médiákon keresztül lehetne hatni, ezekben a nemzeti értékeink, kultúránk ápolására nagyon sokat kellene költeni. 1945 után a civilszféra elsatnyult, megszűnt számos nagy múltú intézmény, szervezet (értékesítő szövetkezetek, népfőiskolák, egyletek, gazdasági tanfolyamok stb.). Bő tizenegy százados ittlétünk alatt számos tragédia ért bennünket, magyarokat (tatár, török, osztrák, orosz megszállás, Trianon stb.) mégsem morzsolódtunk fel. Nemeskürty tanár úr mindenre egyszerű válaszokat ad, szerinte az önérzet, a hit és a nyelv azok, melyek a végső pusztulástól megmentették e nemzetet. Igen, a nyelv, ez az egyedien ritka, zárt, igazából egyik nemzet nyelvéhez sem hasonlítható. A széles rétegekhez eljutó médiákat (TV, rádió, újságok, Internet) meg kell tisztítani a trágár szitkozódásoktól és a sokak számára érthetetlen idegen szavaktól. Szomorú, mikor egy színdarabban elhangzó káromkodáson derül, esetleg tapsol a közönség. A munkássors ábrázolása nem egyenlő alpári viselkedéssel, ez csak a szerző illetve a rendező primitívségét mutatja. Az unióban egyre büszkék lehetünk, mi tudunk majd a legcifrábban szitkozódni. Nagy érdem! Tegyünk ellene, hogy ne így legyen! Dr. Horváth György

<<< Vissza