A szentesi területi kórház belgyógyászati osztályának vezetője dr.
Kovács Aranka néhány héttel ezelőtt kapta meg a szentesi kórházban
dolgozó orvosok legnagyobb elismerésének számító dr. Bugyi István emlékérmet.
A főorvos asszony lassan 20 éve gyógyítja a betegeket a szentesi kórházban.
- Milyen szempontok alapján választják ki azokat az orvosokat, akik megkapják
ezt az emlékérmet?
- A 80-as évek elején döntött úgy a szentesi kórház, hogy nagynevű professzorának
emlékére egy emlékérmet létesít, amit évenként kiosztanak tudományos és
gyógyító munkájuk elismeréseként a tekintélyes orvosoknak. Ezt az emlékérmet
az első években teljesen jogosan a sebész orvosok kapták meg elsősorban,
hiszen Bugyi professzor úr a sebészeti osztály vezetője volt. Ettől függetlenül
ez nem szűk szakmához kötött elismerés, és számos más területen jeleskedő
orvos is megkapta már. A kórház tudományos bizottsága az a szerv, amely
megteszi a javaslatot a jelölt személyekre. Az emlékérmet és az emléklapot
pedig a kórház főigazgatója osztja ki az arra érdemes személynek.
- Mennyire lepte Önt meg ez az elismerés?
- Ha teljesen őszinte akarok lenni, akkor azt kell mondanom, hogy nem
nagyon. Az én nevem az elmúlt években is többször felmerült már, mint
várományosa ennek az elismerésnek, tehát igazából az idén nem volt nekem
meglepetést.
- Okozott-e változást a munkájában a kitüntetés?
- Úgy gondolom, hogy a munkámban semmit nem változtatott, mert én mindig
a saját elvárásaimnak megfelelően dolgoztam és dolgozom ez után is. Hacsak
abban nem, hogy most talán egy kicsit nagyobb érdeklődés övezi a munkámat,
és úgy tűnt, hogy a betegeim is büszkék rám.
- Hogyan kezdődött a pályafutása, hogyan kezdődött az orvosi pályafutása?
- 1969-ben végeztem a Szegedi Orvostudományi Egyetemen és még attól az
év októberétől sok évig az egyetem ranglétráit, tapostam. Először rektori
ösztöndíjas voltam, azután klinikai gyakornok, tanársegéd, majd adjunktus.
1985 márciusában hagytam el az első munkahelyemet 16 év után azért, hogy
április elsejétől a szentesi kórházban kezdjem meg a munkát. Akkor 40
éves voltam és éreztem, hogy lépnem és váltanom kell. Ekkor már úgy gondoltam,
hogy szereztem annyi tapasztalatot a szakmában, hogy kipróbálhatom magam.
Egy kicsit azért esett a választásom a szentesi kórházra, mivel itt végeztem
a Horváth Mihály Gimnáziumban, és általános iskolás is a környéken és
a városban voltam. Kicsit talán a fiatalságomat kerestem Szentesen. (folytatjuk)
|
