<<< Vissza

Bizonytalanság
Szentesi Vasutas SC

2004. február 13.

 
Másfél hónap telt el a 2004-es esztendőből, még most is tartanak évértékelést, az elmúlt esztendő munkájáról. A Szentesi VSC-nél is sorkerült erre az eseményre. Az ott történtekről Makra Zoltán a Szentesi VSC elnöke tartott beszámolót.

- Felemásra sikeredett a 2003-as esztendő - hallottuk bevezetőjében, majd így folytatta: - Voltak sikerek és kudarcok. A múlt értékelésekor már gondolnunk kell a 2004-es esztendő kilátásaira is, melyek nem túl rózsásak.

Visszatérve a mögöttünk hagyott tizenkét hónapra, öt szakosztályt működtetünk: A szabadidős sport szakosztályt, ahol városi MÁV-kupa néven hét csapatos, három fordulós bajnokság folyt egész évben, melynek győztese a Biochipp gárdája lett. Ez a sorozat 2004-ben is (áprilistól) megrendezésre kerül. A fent említett szakosztályon belül működnek a teniszezők. Több mint negyvenen váltottak bérletet, s használják a teniszpályát. A vasutasságnak is voltak több száz résztvevővel kulturális és sportrendezvényei (vasutasnap, nagyhegyi napok). Nyugodtan mondhatom, hogy a MÁV-pálya ki volt használva. A tömegsport szép évet zárt.

A rögbisek abszolút amatőrök. A költségek javarészét saját maguk a játékosok állják. A felnőttek első éves NB I-esek. Jelenleg a hatodik helyen állnak. Most törekednek arra, hogy stabil, első osztályú gárda legyen. A kadett csapat megfelelő utánpótlást biztosíthat. A "91-esek" bajnokságbeli helyezése nagyon jó, ha figyelembe vesszük azt is, hogy a Magyar Kupa küzdelmeiben több első osztályú együttest legyőzve a második helyen végeztek. A csapat játékos-edzője Töröcsik Sándor.

A vívószakosztálynál dr. Mónus Sándor halála után Czakó István vette át a stafétabotot. Barna Viktor pedig a Koszta József Általános Iskolában vezeti az edzéseket a DSK-n belül. Sanyi bácsi hiányát megérezzük, szinte betölthetetlen az űr, amit maga mögött hagyott. A vívóknál kritikus a helyzet.

A természetjáróink a háttérbe szorulnak, pedig nagyszerű emberek. Évente 30-40 túrán vesznek részt. Pár alkalommal az országhatárokon túl is jártak. Ez a sport zseniális szabadidős tevékenység a természetben, jó levegőn, jó társaságban. A vasutas természetjáró szakosztálynak ötven-hatvan tagja van. Vezetőjük: Varga Lajos.

A futsal teremlabdarúgó szakosztály az NB II-ben szerepel. Jelenleg a tabella első helyén állnak. Ennek ellenére nehéz körülmények körvonalazódnak. A szakosztályvezető Szerencsi István. Játékos-edző: Szarvas Zsolt. Sokat segített a Szentesi TE csapata. A további segítségre jelen pillanatban kisebb az esély, sőt ha megnyerik az NB II-t, melyben reménykedünk, át kell tárgyalni a Szentesi TE és a Szentesi VSC futsalcsapat közötti kapcsolatot. A teremlabdarúgás amatőr szinten megy. Egy NB I-es teremlabdarúgó-csapat legalább hárommillió forintba kerül. A körülményeket az NB I-hez meg kell teremteni. A cél egyelőre az NB II aranyérme.

A SZVSC első embere zárszavában kifejtette: - A klubház GYISM-pályázaton nem nyert, annak ellenére, hogy komoly támogatást kaptunk a várostól, úgy erkölcsi, mint egyéb vonatkozásban. A klubház építése, mely MÁV tulajdon, részben megakadt. Nem adtuk fel, sok-sok év erőfeszítése kell ahhoz, hogy befejeződjön. Szeretném kiemelni azokat, akik támogatták az építkezést. Nem mehetünk el szó nélkül azonban támogatók mellett sem, sőt köszönet illeti őket, elsősorban a várost, továbbá valamennyi gazdasági társaságot, akik segítették valamennyi szakosztályunk működését.

A klub jövőjével kapcsolatban az elnök kijelentette: - A Szentesi VSC későbbiekben csak a nevében lesz az. A vasúttól teljes leválásra készül. Ezért kritikus a helyzet. A klub vezetése azt szeretné, hogy a város átvenné. Hiszen az épületek és pályák szempontjából nem lerongyolódott klubról van szó. Akkor a vasutasok örömére még a későbbiekben is működhetne a sportkör.

Dunás Varga Zoltán


<<< Vissza