Nem ezt az írást szántam a mai napra. Pedig már jó egy hete megfogalmaztam, amit a nevezetes február 13-án a kedves Olvasónak fel akartam kínálni. Hanem közbejött valami, ami ugyan apróság, de engem érzékenyen érintett. S hiába, az én koromban másképpen működnek az érzékenységek, mint a fiatalság idején. Az is lehet, hogy gyerekesen. Ezért, ha most netán gyerekesen szólok, kérem kegyesen elnézni! Arról van szó, hogy a Vasárnapi Hírek tegnapi számában az utolsó oldal legalján, mint az aznapi hírek legkisebbje, olvasható a következő mondat:"...a lemaradt, de a 4. hely is több, mint pompás. Nem csoda, hogy a közönség a gyönyörűségtől majd szétverte az Aréna falait." E hír a lap legalján? Nem értem. Bevallom, a szombat délután megismételt bűbájos nagyszerű gyakorlat látásakor az én szemem is benedvesedett, pedig - mondhatná valaki -, mi köze egy öreg papnak a műkorcsolya teljesítményeihez. Hát az a közöm hozzá, hogy ráhivatkozva felhívjam a kedves figyelmüket arra, hogy még a nem vallásos embernek is érdemes imádkozni, azért, hogy a magyar fiatalok között minél több példányban jelenjenek meg s törjenek élre olyan leányok és fiúk, akikben a nemes ambíciók hibátlanul működnek. Pavuk Viktória a jégen is rendkívülit alkotott. De a hatalmas közönségsikernél is sokkal nagyobb az a morális siker, melyet akkor aratott le, mikor kijelentette: annak örül legjobban, hogy meg tudta tenni, amit tud. És persze a legjobb pillanatban. Erre az ő morális sikerére - remélem - nem csak én hívom fel a figyelmüket, hanem szerte az országban sok felelős nevelő is, akár iskolában, akár szószéken. Hogy vége legyen annak a rettenetes erkölcsi mizériának, mely arról szól, hogy fiataljaink motívumhiányban szenvednek. "Nem az a legnagyobb örömöm, hogy tapsolnak nekem, hogy magas pontszámokat kapok a bíráktól, hanem az, hogy megtettem, amit tudok." Micsoda fényes logika! S ez a logika mekkora nyugalmat és bátorságot adott Viktóriának abban a döntő pillanatban, mikor még a sikertelenséget is mindenki megbocsátotta volna neki! Mert ugyan ki várhatná el egy fiataltól, hogy kétszer is legyen egymásután csúcsteljesítménye. Ez már valóságos kis csoda! De mekkora lehetne az a csoda, ha a magyar politikai osztály kísérelné meg - az unió kapujában - a tőle telhető legtöbbet! Azt, hogy "a haza mindenekelőtt!" Ha a népért megpróbálnák magukból a legtöbbet kihozni, mivel közeledik május 1-je, a történelem által felkínált kegyelmi pillanat. Hogy ne kelljen jelzőtáblákat keresgélniök egymáson, mikor az unió kapuja maga az útjelző, s már majd kiszúrja minden látó ember szemét. Ha gyerekesen szóltam, kérném az elnézéseket. Köszönöm. És Isten éltessen minden soron következő Júliát és Viktóriát! Vági László

<<< Vissza