<<< Vissza

Megalakult a Pusztai László emlékbizottság

2004. január 30.

 
Január 15-én, a közel és a távoli múlt ismertebb szentesi labdarúgói valamint jó néhány labdarúgást szerető sportbarát, összesen húszan találkoztak, hogy egy nyáron hallott ötletet próbáljanak megvalósítani. Az ötlet a következő: legyen a központi sporttelep neve Pusztai László Sporttelep. A megvalósítás első lépéseként a tragikus balesetben elhunyt Pusztai László két gyermekének, Lászlónak és Fruzsinának engedélyét kérték a névadáshoz. Az engedély január 14-én megérkezett. Január 15-én megalakult a Pusztai László Emlékbizottság. Elnöke: Szakács Ernő, ügyvezetők: Tóth István és Abonyi János.

Pusztai László 1946. március 1-jén Szentesen született. Szülővárosában kezdte a labdarúgás alapjait. Hamar kitűnt tehetségével, s elindult a siker felé vezető úton. Szentesről Szegedre, majd Budapestre a Honvédhez, onnan az FTC-hez, a válogatottságig. Huszonötször húzta magára a címeres mezt. Aktív pályafutása után az FTC technikai igazgatójaként dolgozott a labdarúgásért. Mily kegyetlen a sors, 1987. július 6-án, délután, 2 órakor az M 7-esen halálos autóbalesetet szenvedett.

Tóth István az alakuló ülés szónoka bevezetőjében elmondta:

- A frissen létrejött emlékbizottság legfőbb célja a fent említett névadás önkormányzat elé való terjesztése.

A szónok a továbbiakban ismertette az elképzeléseket. Elsőként egy emléktábla elhelyezése a főbejárat jobb oldali részén, melyen olvasható lenne Pusztai László életrajzi illetve sportpályafutásának adatai és főbb állomásai. Második lépésként vasszerkezeti megoldással Pusztai László Sporttelep felírat kerülne felállításra. Zárszavában Tóth István kijelentette:

- A megalakult bizottság ez egy közösség, labdarúgással kapcsolatos megmozdulás, amely az utókor számára mindenféleképpen emlékezetessé szeretné tenni Pusztai László személyének nagyságát és a labdarúgás szeretetét, valamint a város labdarúgóinak való tisztelet megadása.

A felszólalásokban a résztvevők fantáziája is megmozdult. Több hasznos javaslat elhangzott, de hallható volt jogos kritika is. Tóbiás Imre vállalkozó felszólalásában hangsúlyozta, hogy minden tőle telhető segítsége megad. Majd így folytatta:

- A pálya körüli körülményeket kellene rendbe tenni, hogy az, az eseményhez méltó legyen.

A központi sporttelep elnevezésével kapcsolatosan megkérdeztem Szűcs Lajos alpolgármestert.

- A bizottság három tagja engem is megkeresett. Beszélgettünk az elképzelésről. Természetesen én nem tudom megmondani a város véleményét. Mint alpolgármester és magánszemély elmondtam véleményem, elvileg támogatom. Pusztai Lacit jól ismertem, néhány évvel fiatalabb volt nálam. Tragikus halála mindenkit megrázott. A város vezetése, illetve a testület hogyan dönt, az egy későbbi kérdés. Mondtam a nálam járt bizottsági tagoknak, hogy folytassák a szervezést, beszéljenek róla. Tágítsák a kört, hallgassák meg mások véleményét is. És aztán térjünk vissza rá.

- A pályán lévő körülményekhez mit szól?

- Azt hiszem, hogy így is sokat tettünk már teljesítéséért. Nem mindig azt kell várni, hogy a város mit tud segíteni. A sportköröknek több lábon kell állni, mindent meg kell tenni, hogy szponzorokat tudjanak bevonni. Azt hiszem vannak olyan vállalkozók, akik rajonganak a labdarúgásért. A pálya rendbetételét, környezetének rendezését nemcsak a várostól kell elvárni, hanem a sportkör is nézze meg a lehetőségeit. Akkor biztos vagyok benne, hogy másképpen fog kinézni a pálya és környéke.

D. V. Z.


<<< Vissza