<<< Vissza

A magyar kultúra ünnepén

2004. január 30.

 
Nem piros betűs a naptárban és mégis ünnepnap. Nem csak azért, mert egyik legnagyobb költőnk Kölcsey Ferenc e napon fejezte be "nemzeti imádságunk" a Himnusz megalkotását, hanem azért is, mert ezen a napon nyelvi kultúránkat is ünnepeljük, melynek megóvása valamennyiünk szent kötelessége.

A Szentesi Szabadidős Sportklub több mint egy évtizeddel ezelőtt szervezte az első vers- és próza- (mese-) mondó versenyét a Magyar Kultúra Napja tiszteletére, mely rendezvényen középiskolás diákok, általános iskolások és nagycsoportos óvodások lépnek a "zsűri" elé, hogy számot adjanak tudásukról, képességeikről. Bácskai Miska bácsi, a zsűri örökös elnöke és a zsűri "avatott" tagjai bátorító szóval, mosollyal biztatják a versenyzőket.

Ezeken a napokon legfontosabb, hogy minél több kis és nagy diák mondjon el szépen, magyarul egy-egy verset vagy szövegrészt lehetőleg hibátlanul. A versenyzők egy része bizony lámpalázzal küzd, de a zsűri jóindulattal bátorítja őket. Nagy dolog ez kérem! Nem elég ám betéve tudni a szöveget, azt elő is kell adni a "nagyérdemű" előtt, ahol a társak és a szülők kíváncsian és kicsit aggódva figyelik a produkciót.

A rendezők a megfáradt versenyzőket frissítővel és némi táplálékkal vendégelik, hogy helyre álljon a lelki és testi egyensúly. Ez alatt a "szigorú" zsűri értékeli a hallottakat. Az értékelés inkább bíztatás a jövőbeni munkára, de azért a legjobbakat is megnevezik. A rendezők igyekeznek minél több versenyző számára egy-egy könyvet ajándékozni. Sajnos a könyv egyre drágább, a "rávaló" meg egyre kevesebb. Mindez nem gátol bennünket abban, hogy ily módon segítsük szép magyar nyelvünket megóvni. A magyar kultúra napi ünnepséget január 24-én, 9 órai kezdettel az ifjúsági ház pódiumtermében teltház előtt rendeztük. A műsorban felléptek a Petőfi Sándor Általános Iskola kiskórusa Takács Pálné tanárnő vezetésével, valamint a Lajtha László Zeneiskola szólistái. Ünnepi beszédet mondott Szirbik Imre polgármester úr. Tájékoztatásul szolgáljon, hogy a versenyen összesen 160-an mondtak verset, prózát illetve mesét.

Léhi Gábor
klubelnök



Nagycsoportos óvodások legjobbjai:

Mesemondó kategória:
Tényi Petra (Rákóczi utcai óvoda),
Pacali Kinga (Köztársaság utcai óvoda),
Duhaj Flóra (Farkas Antal utcai óvoda)

Versmondó kategória:
Antal Nándor (Damjanich utcai óvoda),
Horváth Dorina (Rákóczi utcai óvoda),
Jenei Zoltán (Szent Anna utcai óvoda),
Kanász Nagy Móricz (Dr. Mátéffy utcai óvoda),
Szabó Levente (Farkas Antal utcai óvoda),
Varga Mercédesz (Kossuth utcai óvoda),
Pölös Martin (Ruhagyári óvoda),
Szilágyi Kitti (Szarvasi úti óvoda)

A középiskolások csoportjának legjobbjai:

Petrik Andrea (Horváth Mihály Gimnázium Szentes),
Köröndi Péter (Dugonics A. Piarista Gimnázium Szeged),
Mácsai Boglárka (Horváth Mihály Gimnázium Szentes),
Vámos Mónika (Horváth Mihály Gimnázium Szentes),
Misik Albert (Bartha J. Szakközépiskola Szentes),
Lengyel Mariann (Bartha J. Szakközépiskola Szentes)

A következő számunkban az általános iskolások legjobbjait közöljük.


<<< Vissza