<<< Vissza

Tanulmányi kirándulások

2004. január 30.

 
Új igazgatóval kezdte az idei tanévet a gróf Széchenyi István Általános Iskola, közismertebb nevén a " Berekháti iskola". Polyák Mihályné eddig igazgatóhelyettesi posztot töltött be az intézményben.

- Hogyan telt el az elmúlt év az iskolában? Milyen felújítások és fejlesztések történtek?

- Az idei tanév az iskolában gondok nélkül, zökkenőmentesen indult. A nyári időszakban több felújítás is történt az épületben, melyek közül a tanterem-felújítások a legjelentősebbek. Ezekre már igencsak szükség volt, hiszen az idő múlásával elhasználódnak a termek.

Ugyancsak az elmúlt év eredményeihez tartozik az is, hogy részben pályázati pénzből, részben önerőből el tudtuk vinni a gyerekeket kirándulni. Pécs környékére látogattunk, megnéztük az abaligeti barlangot, az orfűi vízimalmot, visszajövetben pedig Baján az újonnan épült Duna hidat, ami igen nagy tetszést aratott a gyerekek körében.

- Melyek az idei év tervei?

- Terveink között szerepel, hogy folytatódnak a teremfelújítások, ezzel is szebbé és korszerűbbé téve az iskolánkat. Másrészt pedig idén is pályázunk arra, hogy a gyerekeket nyáron elvihessük kirándulni. Ennek úti célja természetesen a rendelkezésünkre álló összegen múlik majd.

- Az iskola a város szélén található, nincs benne igazán a város vérkeringésében. Okoz ez valamilyen hátrányt vagy problémát?

- Nem jelent számunkra gondot az, hogy egy kicsit kívül esünk a városon. A hozzánk járó gyerekek nagy része rendelkezik " Micimackó" bérlettel, így ezeket az előadásokat rendszeresen látogatjuk velük. Ilyenkor felülünk egy járatos autóbuszra, és néhány perc csak az utazás. Vissza pedig vagy szintén autóbusszal, vagy gyalog megyünk. A gyerekeknek ez nem szokott problémát jelenteni.

- Melyek a kiemelt oktatási területek az iskolában?

- Iskolánkban kiemelten foglalkozunk a számítástechnika oktatásával és az ének-zenével. A mai világban nagyon fontos, hogy mindenki megfelelően tudja kezelni a számítógépet. Ennek érdekében kialakítottunk termet, ahol megfelelő körülmények között, korszerű gépeken sajátíthatják el a számítástechnika tudományát a tanulóink.

Másik kiemelt területünk az ének zene oktatása. Nemrég, egy pályázatnak köszönhetően ezt a területet is fejleszteni tudtuk. Az elnyert pénzből különböző népi hangszereket tudtunk vásárolni, amit a gyerekek igen nagy örömmel fogadtak. A mi örömünk pedig az, hogy a hagyományos hangszerek így nem vesznek feledésbe.

Nagy figyelmet fordítunk az egészséges életmódra, ezen belül is a sportra. Az 1996-ban épült tornateremben lehetőség van különböző sportolási formákra, melyek közül kiemelném a futballt és az aerobicot, melyet az egyik kolléganőnk tart.

- Érezhető-e ebben az iskolában a szinte általános tendenciának mondható gyermeklétszám csökkenése?

- Sajnos a mi iskolánkban is érezhető a létszámcsökkenés. Jelenleg 82 gyermek tanul nálunk, az első osztályosok száma 10. A következő tanévben viszont úgy néz ki, hogy csak nyolc új elsős íratkozik be hozzánk, tehát itt is megmutatkozik a fogyatkozás. Reméljük azonban, hogy ez rövid időn belül változni fog, és minél több gyermeket tudunk fogadni az iskolánkban.

Kruzslicz Anita


<<< Vissza