<<< Vissza

Emblémás zsákok nélkül

2004. január 30.

 
A képviselő-testület módosította a települési szilárd hulladékkezelési, közszolgáltatásról szóló rendeletét. A városellátó intézmény közszolgáltatóként kérte a korábbi rendelet visszavonását, amely az egyedülálló, nyugdíjas kertes házban élők számára lehetővé tette, hogy az éves kommunális hulladékszállítási kötelezettségüknek 5 darab, a szolgáltató emblémájával ellátott zsák megvételével tegyenek eleget.

Mi indokolta mindezt? Az intézmény álláspontja szerint a módosítás végrehajtása jogszabályba ütköző, továbbá kivitelezése gyakorlati szempontból nem lehetséges. Előbbiben, mint kiderült, ellentétes az egészségügyi miniszter rendeletével. Ugyanis az EüM rendelet előírja, hogy bomló, szerves anyagot is tartalmazó hulladékot nagy- és kisvárosi lakóterületen hetente legalább kétszer, egyéb lakóterületen hetente legalább egyszer el kell szállítani. Az emblémás zsákok használata gyakorlati szempontból akkor lenne megvalósítható, ha a rendszeres, heti szemétszállítást igénybe vevő ingatlanok mindegyike rendelkezne szabvány hulladékgyűjtő edényzettel, így a gyűjtés során csak a szabvány edényzet és az emblémás zsákok kerülnének elszállításra. Ami pedig a dolog gazdasági oldalát illeti, kiszámították, a lakosság emblémás szemetes zsákokkal történő ellátásának költsége 2-3 év alatt eléri azt az összeget, amennyi a szabvány edényzet beszerzéséhez szükséges.

A jelenleg érvényben lévő rendelet a lakosság részére az alábbi szemétszállítással kapcsolatos kedvezményeket tartalmazza: egy, illetve két fő által lakott ingatlan esetében köthető szerződés a kisebb, 50 literes edényzet heti egyszeri ürítésére; - egyedül élő, 70 éven felüli szentesi lakos mentességet élvez a szemétszállítási díj fizetése alól; - azon ingatlanok lakói, ahol kizárólag két 70 éven felüli személy él, 20 százalékos szemétszállítási díjkedvezményt kapnak; - az önkormányzat lakásfenntartási támogatásként átvállalja s szemétszállítási díj fizetését azon ingatlanok esetében, ahol a lakók jövedelme nem haladja meg a családban a 27.840 Ft/hó/fő, egyedül élő esetében a 34.800,- Ft/hó/fő összeget.

A vitában Kálmán János települési képviselő elmondta, hogy a polgári jobboldal továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy már a 65. életévüket betöltött nyugdíjasok is részesüljenek kedvezményben. Szirbik Imre polgármester elmondta, 1350 háztartásban élnek 70 éven felüli emberek. A környékben sincs ilyen adott lehetőség az idősek számára, tehát nem lehet azt mondani, hogy a város nem gondol nyugdíjasaira. Ollai Istvánné képviselőasszony azt javasolta, hogy 50 literes kis kukákat vásároljon a város, hiszen rengeteg kutya csavarog szabadon a településen, azok szétszedik a szemeteszsákokat.

A szemétszállítással kapcsolatos ügy a következő, februári önkormányzati ülésen (Kálmán János indítványának megvitatásával) várhatóan folytatódik.

L. J.


<<< Vissza