<<< Vissza

Rájátszottak

2003. december 19.

 
Az elmúlt szombaton a rájátszás mérkőzéseivel folytatódott az ING-bajnokság a női vízilabdázók első osztályában. A Hungerit-Szentes a Polo SC csapatát látta vendégül, és bizony meglehetősen nehezen indult a találkozó a hazaiak szempontjából, hiszen az első hét percben Szremkóék nem tudtak Szép Ildikó kapujába találni. A fővárosiak viszont kétszer bevették Varga hálóját, így volt miért idegeskednie Pengő László vezetőedzőnek.

A második játékrészt 3-1-re nyerte a Szentes, így döntetlen volt a félidei állás, ami megmaradt a harmadik negyed végére is. 5-5-tel kezdődött a záró felvonás, melyből meglehetősen ideges hangulatban, egy emberelőnyös helyzetről szerzett Szremkó góllal végül a Hungerit került ki győztesen. A 6-5-ös siker után Pengő László elmondta, hogy a vendégek jobban játszottak a vártnál, a szentesi lányok pedig önmagukhoz mérten gyengébben, ezért lehetett ilyen szoros a találkozó. Pozitívumként emelte ki, hogy a mérkőzés végén sok emberhátrányos helyzetet kivédekezett a csapat, Varga Zita pedig remekül védett.

*

December 17-i eredmény: ZF Hungária-Egri VK-Hungerit-Szentes 4-9 (2-1, 1-4, 0-2, 1-2). Góllövők: Huszka (1), Szremkó (3), Hegedűs (1), Tóth A. (4). Hazai medencében legközelebb a szentesi lányok a listavezető Dunaújvárosi Főiskola csapatát fogadják december 20-án, délután 4 órakor.


<<< Vissza