<<< Vissza

Kerékpáros emléktúra

2003. december 19.

 
A szentesi Lőrinc Gábor őrnagy, aki Hódmezővásárhelyen, a 62. Bercsényi Miklós Gépesített Lövész Dandárnál hivatásos tisztként teljesít szolgálatot, kerékpáros emléktúrát szervezett. Az eseményről beszéljen ő, saját maga:

- 2003 tavaszán néhány társammal együtt elhatároztuk, hogy szervezünk egy kerékpáros emléktúrát, annak tiszteletére, hogy ötven éve települt át Tamásiból a 62. Bercsényi Miklós Gépesített Lövész Dandár Hódmezővásárhelyre. A gondolatot az ősz folyamán tett is követte. Ez év október 28-án buszokkal illetve szállítójárművekkel elutaztunk arra a színhelyre Tamásiba, ahol ötven évvel ezelőtt megszűnt a dandár jogelődje. Úgy döntöttünk, hogy Tamásiból ugyan azon az útvonalon, melyen félévszázaddal ezelőtt a dandár áttelepült Vásárhelyre, egy kerékpár emléktúra keretén belül mi is végig kerekezünk. Ez mintegy 254 kilométer volt. A program 29-én, 8 órakor, rövid ünnepséggel kezdődött, melyet a tamási polgármester, s a mi jelenlegi parancsnokunk tartott. A megemlékezés után tízen indultunk útnak. Az első szakasz teljesítése után, mely 70-80 kilométer volt, Fadd-Domboriban töltöttük az éjszakát. Másnap a következő útvonalon haladtunk: Fadd-Dombori, Gerjen (komppal átkeltünk a Dunán), onnan irány Kalocsa, Kiskőrös, Soltvadkert, Kiskunmajsa. Az első napi hegyes-dombos út után, a második napon végig szakadó esőben kerekeztünk. Harmadik nap 70 kilométer várt ránk Kiskunmajsától Hódmezővásárhelyig.

Megérkezvén Vásárhelyre, a laktanyában egy kis emlékünnepség volt. Megkoszorúztuk Bercsényi Miklós emlékszobrát.

Továbbiakban Lőrincz Gábor kijelentette:

- Ez az esemény közvetlen a Bécs-Budapest közötti szuper maratoni futás után történt, ahol én is részt vettem. A lábaimban benne volt még a 355 kilométer fáradalma. Ettől függetlenül a kerékpár emléktúra csodálatosan sikerült.
Az út során szerzett negatív és pozitív tapasztalatokról is beszélt, a túrát szervező őrnagy:

- Negatív tapasztalat az, hogy egy ilyen emléktúrára a közeljövőben jobban fel kell készülnünk technikával is. A résztvevőknek egybehangoltabban, együtt kellett volna készülni. Pozitív tanulság a sok élmény és olyan barátság szövődött a túra folyamán, ami hosszútávon is pozitívum.

Zárszavában Lőrinc Gábor kiemelte:

- A tíz résztvevő között két hölgy is volt, akik bizony tisztességesen hajtották végre ezt az emberpróbáló túrát.

Dunás Varga Zoltán


<<< Vissza