<<< Vissza

"A lelkemből egy darabot adok"

2003. december 19.

 
A Szentesi Városi Könyvtár Kht adott otthont Szabó Sándor amatőr festő kiállításának. Az alkotásokat december 11-én Bíró Jenő festőművész ajánlotta az érdeklődők figyelmébe. Megnyitó beszédében kifejtette, hogy szívesen vállalkozott az őt megkereső fiatalember tanítására, művészetének csiszolására. Az ifjú alkotót tehetségesnek tartja, olyan vállalkozó kedvű művésznek, aki igyekszik mindig újabb területeken kipróbálni magát. Az alkotások közül kiemelte a Naplemente című képet, amely egy országos amatőr kiállításon második helyezést kapott. Bíró Jenő festőművész véleménye szerint jól halad az általa megkezdett úton és egyre tökéletesebbek, csiszoltabbak a keze alól kikerült alkotások. Hangsúlyozta másik nagy szenvedélyét, a motorozást is, melyben a művész és tanítványa szintén egymásra talált. A mester szerint, ha mindkét szenvedélyét megtartja, nyugdíjas éveiben nem lesz gondja, hogy mivel töltse az idejét, és mire költse a pénzét.

Szabó Sándor 1967. december 17-én született Szentesen. Már kisgyermek korában kitűnt kiváló rajzkészségével. Akkor is szívesen rajzolt különböző motorokat, készített fényképekről rajzokat, és papírra, majd később táblára vetette saját elképzeléseit, festményeit. A 90-es évek végétől már bátran kezelte az ecsetet, sorra születtek alkotásai. Munka mellett, szabad idejében fest, így elég kevés időt tud rá fordítani. Mindig igyekszik az érzéseit kifejezni a képeken, visszaadni azt a hangulatot, amit az a táj, vagy más dolog kiváltott belőle. Boldoggá teszi, ha ezek a képek másoknak is örömet okoznak. A kiállítás 2004. január 10-ig látogatható.


<<< Vissza