<<< Vissza

Független filmszemle

2003. december 5.

 
A közelmúltban rendezték meg Szegeden a Csongrád megyei filmfesztivált. Az egynapos rendezvényen a Horváth Mihály Gimnáziumból három drámais-filmes alkotó diák, Pintér Olga operatőri munkáért kapott különdíjat, Börcsök Renáta hajléktalanok helyzetéről készített filmjéért a Csongrád Megyei Önkormányzat különdíját kapta, míg Fölk Petra kisjátékfilmjével második helyezett lett. (Első díjat nem adtak ki a szemlén.) A szintén szentesi Misku Norbert alkotásával a Juhász Gyula Művelődési Központ különdíját nyerte el.

Szentesen túl vagyunk a 32. Kelet- és Délmagyarországi Független Filmfesztiválon, melyet a Művelődési és Ifjúsági Házban rendeztek meg november 21-23-a között. A vasárnapi díjkiosztón volt szentesi drámaisok, a szegedi illetőségű És a többiek terápiacsoport vitte el a pálmát. Második helyezett lett (megosztva): Misku Norbert és Maczelka Márk.

- Norbi egy rajzfilmet készített, Zárt ablak címmel. Kísérletezik a rajzfilmkészítéssel, hogyan lehet otthoni környezetben és körülmények között megoldani. Az én bemutatott versenyfilmem a Szabadulás volt, amely Olaszországban nyert - mondta Maczelka Márk.

Az első három helyezett filmje automatikusan bejutott a jövőre Hajdúböszörményben megrendezendő országos szemlére.

A szemlén ötven filmet mutattak be. A rendezvényt város önkormányzata támogatta. Az esemény idején a gimnázium negyedikes filmesei fotóiból rendeztek kiállítást.


<<< Vissza