<<< Vissza

Emberközpontú festészet

2003. december 5.

 
Kéri László félig-meddig szentesi festőnek is számít, hiszen 1976. és '84. között itt élt, dolgozott. (Nagyméretű munkájával a Művelődési és Ifjúsági Házban is találkozhatunk.) Vallja, a közeg, amelyben alkotott, eredendően meghatározta pályáját.

A Képzőművészeti Főiskola festő szakát '76-ban végezte el, mint megtudtuk, Sarkantyús Simont tartja mesterének. Mellette Svábi Lajost említi tisztelettel. Utóbbi festőművész hatása Kéri László képein is megtalálhatóak. A Vásárhelyen élő alkotó számos kiállítást és díjat tudhat magáénak. Miként dr. Nagy Imre művészettörténész megnyitó beszédében említette, Kéri olyan festőiséget képvisel, amely a valóság rejtett elemeit mutatja be, bizonyos tárgyi elemeket, élő alakokat, akár testrészeket. Az alföldi hagyományokhoz közvetett módon, tárgyi és képi elemekkel kötődik. Képein csoportos problémákat vet fel. Az ember belsejében húzódó viszonyokat, tartalmat festi meg.

Festészete emberközpontú, figurális, az erőteljes emberi érzelmek közvetítője. Nála a színeknek is határozott jelentése, töltete van. Előszeretettel alkalmaz a képen belső fényforrást. Kéri László akvarellben és pasztellben is elismert művész, díszletterveket készít. Nagyméretű képei mellett kisméretű művekkel is jelentkezik.

A tárlat december 20-áig, keddtől péntekig 10-13 és 15-18, szombaton 9-13 óráig tekinthető meg a főtéri galériában.


<<< Vissza