Mindenfelé kis hazánkban égnek az ádventi koszorúk gyertyái. Mint tudjuk, Németországból szivárgott át hozzánk e szép szokás. De ha már szép sorjában minden ádventi vasárnapon meggyújtjuk őket, akkor ne tegyük ezt csak úgy szokásból, - "ha már így van" alapon - hanem mondjanak is nekünk ezek az "Adventkerzen" valamit. Szelíd fényüknek tulajdonítsunk valami értelmet. Vagy esetleg figyeljünk fel azok gondolataira, akik vitathatatlan tekintélyt szereztek maguknak azzal, hogy "nem középiskolás fokon" voltak emberek. Ilyen meg nem kérdőjelezhető ember volt a múlt század Európájában Edith Stein, a zsidó filozófusnőből kereszténnyé vált német hazafi, aki a maga mártíriumával magyarázta meg karácsony titkát a "radikális ésszerűség" csapdájába keveredett nyugati világnak. Élete utolsó karácsonyán így határozta meg ez ünnep titkát és üzenetét: Isten "hűséges maradt teremtményihez tekintet nélkül arra, hogy a teremtmények hűtlenné váltak". Szerinte a Betlehemi Gyermek ott az istálló jászolában azt mutatja be a világnak, hogy milyen az, ha a teremtő Isten nincs tekintettel semmi másra, csak arra, hogy szeret. Ezt az isteni "mindent figyelmen kívül hagyást" foglalta írásba a híres doktor: Lukács evangélista. Neki köszönhetjük a csodálatosan szép és egyszerű "karácsonyi regét", melynek láttató és gyógyító ereje még akkor is vitathatatlan, ha netán valaki kitalációnak tartja. Bizony, csodaszer ez a kitaláció, akár Istennek köszönjük, akár csak "csodadoktor"-nak. Edith Stein, a zsidó tudósnő annyira beleszeretett ebbe az isteni "tekintetbe- nélküliségbe", hogy maga is lemásolta. Nem volt tekintettel arra, hogy a korabeli európai kereszténység tétlenül nézi végig a hitleri tobzódás tömeggyilkosságait, Jézus igazsága miatt elvállalta, hogy mint keresztény haljon meg a zsidó és német népért. Persze nem lehet mindenki Edith Stein szintjén ember. Nem is kell. De azt jól tesszük, ha néha-néha észrevesszük, hogy ilyen tekintetbe nem vételek még nálunk is megesnek. Például a kilencvenes évek egyik karácsonyán a parlamenti képviselők nem vették figyelembe, hogy egymás ellenfelei a politikában, s ezért egy szép karácsonyi kórust alkottak, s beleénekelték a televízióba, hogy így is lehet népet és hazát szolgálni. Az ádventi koszorúk gyertyáinak fényében én magam is hadd valljam be: boldogtalan öreg ember lennék, ha nem tudnék dolgokat tekintetbe nem venni. De azért Isten őrizze a magyar társadalmat attól, hogy tartósan figyelmen kívül hagyja a növekvő szegénységet! Vági László

<<< Vissza