<<< Vissza |
Sporthírek röviden |
2003. november 28. |
Férfi kézilabda NB II. Újabb sérülés Tovább bővült a Szentesi Kinizsi NB II-es férfi kézilabdacsapatánál a sérültek száma. A legutóbbi fordulóban, a Martfű elleni idegenbeli mérkőzésen röviddel a kezdés után Kajtár Sándor kapus is megsérült. Rajta kívül nem teljesen egészséges: Boros Gergő (kapus), Lovász, Nagy, Varsandár, Weinecker. Dicsérendő dolog, hogy az említett játékosok fájdalomcsillapítóval, valamint injekcióval "tuningolva" is pályára lépnek. Küzdenek, harcolnak a sikerért, de a Marfű ellen ez is kevés volt. A Szécsi László által edzett gárda helyzeteket dolgozott ki, de azok kimaradtak. A vendéglátó Szolnok megyei együttes gyors lefordulásokból, kontra támadásokból sokszor megoldhatatlan feladat elé állították, a negyedik ikszen is túllévő, egyetlen harcra fogható kapust, Herold Pétert. Az említett dolgok miatt nem is lehetett más az eredmény, mint 35-18-as szentesi vereség. D. V. Z. Búcsú az első helytől A megye III. osztályában szereplő Szentesi Kinizsi labdarúgócsapata a 2003-2004-es bajnokság kezdete óta vezette a tabellát. Volt olyan időszak, hogy hét pont előnye is volt a Tóth György által irányított együttesnek. Egyszer csak az előny fogyni kezdett, s bekövetkezett az, amire kevesen számoltak, az előnyből hátrány lett. Sajnos az őszi szezon utolsó fordulójában a Szentesi Kinizsi hazai környezetben sem bírt a Mártély gárdájával, hiszen 2-1-es vereséget szenvedett. A botlás utána a Kinizsi akár a harmadik helyre is visszacsúszhat (ha az Astra nyer). Az már bizonyossá vált, hogy az üldözők közül a Derekegyház 7-1-re legyőzte a ferencszállásiakat, s így ő lett az őszi bajnok. Dunás Varga Zoltán Teke Az NB III-as bajnokságban szereplő Szentesi Tekézők Egyesületének csapata november 23-án idegenben a kiszombori SK csapata ellen játszott. A Szentesi TE összesen 2320 fát ütött, 4 egyéni pontot szerzett. A kiszombori csapat 2267 fát ütött, 2 egyéni pontot szerzett. A plusz 53 fáért járó 2 ponttal a Szentesi TE 6-2-re győzött. A SZTE pontszerzői: Molnár Péter 422, Dömsödi Ferenc 398, Szabó László 384, Kemenesi Csaba 377 fát ütött. A Szentesi TE december 6-án, délután fél négykor fogadja a hódmezővásárhelyi THT csapatát. Ismét nehéz feladat Rövid szünet után ismét folytatódik az OB I-es férfi vízilabda-bajnokság. Nehéz feladat vár a Legrand-Szentesi VK együttesére. November 29-én, szombaton, 18 órakor a tabella ötödik helyén álló Újpestet fogadják. A hazaiak számára fontos volna a pontszerzés. Lapunk kérdésére válaszolva, Komlósi János a Legrand-Szentesi VK edzője kijelentette: - A vendég lila-fehérek jó csapat. Csak jó játék esetén van reményünk a pontszerzésre. D. V. Z. |
![]() |