<<< Vissza

Szegény gyermekekért

2003. november 28.

 
Ollai Istvánné független önkormányzati képviselő ötödik esztendeje gyűjt felajánlásokat, melyből több mint 200 szegény gyermeknek próbálja emlékezetessé tenni a karácsonyt. A hétvégén rendezett jótékonysági gálaműsor elején Szirbik Imre polgármester köszöntötte a vendégeket a Tóth József Színházteremben, és ezek után az est háziasszonya elmondta, hogy igen sok kilométert tett meg kismotorjával, mire összegyűjtötte az adományokat.

Barkos Bea Feszület című műve árveréséből befolyt összegét ajánlotta fel a jótékony célra. Első műsorszámként a fúvószenekari koncertet hallhattak a résztvevők, majd Bucsány György lépett színpadra, akinek ízes szavalata sokakban nosztalgikus érzésként megmaradt. Farkas Sándorné a Máltai Szeretetszolgálat Szentesi Szervezete által oklevéllel adományozta meg Eszterke nénit az eddig elvégzett karitatív tevékenységéért.

Kép és szöveg: Vidovics Ferenc


<<< Vissza