<<< Vissza

Versmondó lányok, görögtáncok
Terney Napok tizedszer

2003. november 14.

 
A Terney Béla Középiskolai Kollégium az 1994-es névfelvétel óta minden novemberben kulturális programsorozattal emlékezik az intézmény névadójára. Ekkor vendégül látják testvérkollégiumaikat is.

A kollégiumban jól tudják , a város hírvivője az itt töltött és jól sikerült négy év, ezért a szerevezésbe a diákokat is bevonják.

Terney Béla, a helyi gimnázium egykori műszaki-és rajztanára a hivatása miatt feláldozta a művészi karriert, s inkább tanítványaiba plántálta át a művészet szeretetét - mondta róla Takács Pál, a kollégium igazgatója.

Tehetséges tanítványai közül többet is felkutattak az elmúlt években, s műveikből tárlatokat rendeztek. Idén, a november első hetében megrendezett, immár tizedik Terney Napokra - mivel egyelőre nem leltek több, azóta művésszé lett régi tanítványra, - lovag Imre Károly ötlete alapján a száz éve született Józó Béla, valamint családja festményeiből állítottak ki néhány jellemző művet. Lányai, Tornyiné Józó Márta és Törökné Józó Mária örökölték a tehetségét, csakúgy, mint unokái. Vallásos neveltetésük a kiállított művekben igazolódik . Tornyi M. Zita és testvérei, Edit és Zoltán ikonokat festenek.

A mai koleszosok is szívesen alkotnak, sőt műveikkel rendszeresen be is mutatkozhatnak a Terney Napokon. A testvérkollégiumok számára is meghirdetik ezt a kiállítást, s a megyéből öt intézmény küldött alkotásokat a helybeli művek mellé. A szakkörök irányultságai szerint születtek ezek a művek.

Akár textil - vagy üvegfestéssel, batikolással vagy virágkötéssel foglalkoznak a fiatal tehetségek, az alap minden esetben a rajz, - mondta Kulcsár Ágnes nevelőtanár, aki a textilfestő-szakkört vezeti a kollégiumban. - A szakkörökben az vesz részt, aki éppen ráér, s ez iskolatípustól is teljesen független. Mint ahogy a témák is a legkülönfélébbek : míg az egyik rajzon Tarzan pózol Csitával, egy másik képről Micimackó mosolyog, más ifjú alkotót esetleg az éjszakai városkép, vagy a természet ihletett. A diákok nem feltétlenül a kiállításra alkotnak, hiszen készült rajz pad alatt is órán, kockás papírra. Kulcsár tanárnő szerint így a diák biztosan szabadabban alkot, s mint látszott, akár még közszemlére tehető művet is.

Hasonlóan az alkalom szüli az irodalmi pályázatra érkezett írásokat is. A diákok már nem "nyavalyognak" műveikben, egyre inkább felnőtt módra gondolkodnak, értékelte a pályamunkákat Mátéffy Zoltán nyugalmazott igazgató. Demeter Ibolya magyartanárral és Takács Pál igazgatóval a hét kollégium tizenöt szerzőjétől érkezett írások közül novella kategóriában Urbán Nóra Legbelső félelem című írását találták a legjobbnak.

A Horváth Mihály Gimnázium 10. D-osztályos tanulója, egyszersmind a szentesi kollégium lakója korábbi lelki válságának megfogalmazása ez a novella, melyet anyukájához írt, és mellyel májusban egy Anyák - napi pályázaton felnőttek között lett ötödik. Nóra most versekkel is pályázott, s egyik költeményével harmadik lett. Az Irodalmi Kávéházban kiderült az is : a szentesi koleszosokat a drámaisok képviselték, s bátran fel is olvasták műveiket diáktársaik előtt.

A hazánkban élő nemzetiségek kultúrájába is betekintést nyerhetnek a kollégium lakói és vendégei évről-évre. Az "Együtt Európába" elnevezésű rendezvényen ezúttal magyarországi görög művészeti csoportok - a Helidonaki (kisfecske) táncegyüttes és a Szent István Zenegimnázium együttese - varázsoltak makedón hangulatot az ebédlőbe, Szkevisz Theodorasz szervezésében. A Görög Országos Önkormányzat elnöke hosszú idő után látogatott vissza Szentesre, ugyanis 1960-ban itt érettségizett.

Darók József


<<< Vissza