<<< Vissza

BVSC: hármassal haza!

2003. október 22.

 
A Salgótarján után újabb, első osztályú hagyományokkal rendelkező labdarúgócsapat látogatott Szentesre, ezúttal NB II-es bajnoki mérkőzésre vasárnap. És ahogy a Salgótarján is, úgy a BVSC is nagy veréssel távozott a Kurca-partjáról. Pedig a találkozó első 36 percében egy Mátyás szabadrúgáson és egy Szarvas lövésen kívül gyakorlatilag csak mezőnyjáték folyt a két 16-os között, különösebb helyzetek nélkül.

Kilenc perccel az első játékrész vége előtt Tóth Csaba szabadrúgása a vendégek hálóőréről kipattant, Pálfi érkezett, középre adott, Gyagya pedig a kapuba bombázott. Középkezdés után közvetlenül Szarvas gyalogolt át a vasutasok védelmén, ám a kapust már nem tudta kicselezni, így kimaradt az óriási lehetőség.

Fordulás után a BVSC szabadrúgásokkal próbálkozott, komoly veszély nélkül. A 61. percben növelhette volna előnyét a Szentes, ám a Mátyás a buktatásáért megítélt büntetőt Tóth a kapusba lőtte. A 76. percben aztán eldőlt a mérkőzés. Nana és Szabó remek összjátéka végén a hazai 17-es az alapvonalról tálalt a jobb oldalon felfutó Kerepeczky elé, aki kapásból lőtt a kapuba. 11 perccel később Nana szerzett erőszakosan labdát a BVSC 16-osa előtt, majd néhány lépés után kilőtte a jobb sarkot.

Érdekesség, hogy az apró termetű csatár a szünetben éppen arról panaszkodott, hogy képtelen a kapuba találni, noha számos lehetősége adódott a korábbi találkozókon. Nos, a rossz sorozat megszakadt és ezt a BVSC bánta. A mérkőzés után Bozóky Zoltán elmondta, hogy a vendégektől azt kapta, amit várt tőlük, vagyis sok futással igyekeztek helyzetbe kerülni és távolról lőni.

Szerencsére ezeket a próbálkozásokat sikerült meghiúsítani, sőt gólokkal válaszoltak a vasutasok lehetőségeire. A szünetben azt kérte játékosaitól, hogy a széleken fusson a játék, és az átlövésekkel is próbálkozzanak. Mindent egybevetve a mester szerint a helyzetek alapján megérdemelt győzelmet arattak. A csapat legközelebb Putnokon lép pályára október 25-én.

H. V.


<<< Vissza