<<< Vissza

Tolna megyei portya

2003. október 22.

 
Szeptember 26-án verőfényes, nyárvégi időjárási körülmények között indultunk negyvenen, hogy többféle indíttatásunknak eleget téve felkeressük Tolna megye patinás, szép városát, Szekszárdot és környékét.

Ahogy az már a Szabadidős Sportklub túráin lenni szokott, az utunkba eső történelmi és kulturális nevezetességeket sem kerültük el. Így jutottunk el Petőfi Sándor szülőházába, Kiskőrösre, ahol elhelyeztük koszorúnkat és tisztelettel hajthattunk fejet a tragikus sorsú nagy költőnk emléke előtt. Következő megálló Kalocsa volt, ahol az építőművészet és népművészet mellett az iparművészet remekeivel is megismerkedhettünk.

Délutánra a gemenci eredeti vasút szellős kocsijain zötykölődtünk, a híres ártéri erdők hatalmasra nőtt fái között. Sajnos szarvasokat nem láttunk, de a természet egyéb ajándékai, a híres gemenci táj látványa kárpótolt bennünket. Kora este már az Ady Endréről elnevezett középiskolai kollégium vendégei voltunk és jóízűen fogyasztottuk Szűcs József étteremvezető finom vacsoráját.

Vacsora után késő estig barangoltunk a szüreti napok forgatagában, kóstoltuk a finom szekszárdi borokat a borudvarban, gyönyörködtünk a színpadon zajló néptánc-förgetegben, vagy jártuk a város vásári sokadalmát.
Másnap reggel ismét a gemenci erdő, csak most a felső (északi) végéről kezdve Bárányfoknál már 15 hektáros szabadidő park, benne ménes, faragott gerendaházakban aTermészeti Múzeum vonták magukra figyelmünket.

Tanösvény, majd jókora túra az országos kék jelzés mentén. Delet kongatott egy távoli harang, amikor fáradtan és porosan lerogytunk a vendéglő asztalok mellé. Ízlett a finom szarvaspörkölt és egyéb más ételek. Sajnos a kiszolgálás színvonala messze elmaradt az ételek minőségétől. Délután mi is ott szorongtunk Szekszárd főutcáján és lelkesen tapsoltunk a gyönyörű sárközi, illetve sváb, hímzett ruhákban pompázó néptáncos fiatalok produkciójának. Sajnos a felvonulásból hiányzott a szőlő, és hiányoztak a szüretelők is. De sebaj, a szüreti program más pontjain, ez is, az is akadt bőven. Késő éjjelig szólt a zene, ürültek a poharak.

Félálomban még hallottam Kovács Kati jellegzetes hangját a közeli színpad felől. Aztán máris felvirradt a harmadik nap, irány Decs, a sárközi népművészet központja. Remekül rendbetartott tájházat láttunk, de a korona az úgynevezett "babamúzeumot" illeti. Vagy kétszáz darab baba pompázik a gyönyörűen hímzett ruhácskákban, híven bemutatván a nem is oly régmúlt viseletét, szobabelsőket. A pici bútorok emlékeztetnek a népi művészet világára. Mindez egy ember keze munkája Pál Bözsike nénié, aki a népművészet mestere és több nemzetközi kitüntetés büszke tulajdonosa is.

Ismét Szekszárdon, de most már a finom búcsúebéd, még egy pohár szekszárdi vörössel leöblítve. Aztán irány - Sióagárd, Leányvál, szőlőhegy, pincefalu.

Hamar megtaláltuk Ferenczi Vilmos pincéjét. A szívélyes fogadtatás után egy-egy pohárka borpárlat majd le a pincegádorba. Házigazdánk a szekszárdi kertbarátok elnöke és úgy mellékesen borlovag is, alapos magyarázattal szolgált számunkra a saját termésű fehér és vörös borok titkairól. Néhány pohárka után már kezdett ez a titok kinyílni előttünk is.

De minden jó, ha a vége jó! - mondja a mondás. Hazafelé az új szekszárdi Duna-hídon át vezetett az utunk. Meg sem álltunk a soltvadkerti híres cukrászdáig. Akkor aztán ki-ki ízlése szerint válogathatott a finom süteményekben, fagylaltokban. Ezen "utolsó megpróbáltatásunkat" követően egy-kettőre otthon találtuk magunkat Bárány György autóbuszvezető jóvoltából, amit ezúton is köszönünk.

Léhi Gábor


<<< Vissza