<<< Vissza

Építőmunkások Szolnok megyében

2003. október 22.

 
Mesterszálláson Szemző Mátyás építész, Pusztai László művezető irányításával gépműhely, gépállomás, iroda és szolgálati lakások épültek 1953-54-ben. Musa Lajos, Tarczali Sándor, Szatmári Imre vasbetonszerelők. Szepesi János, Mácsai Ferenc, Vecseri László, Papp Lajos, Papp Gyula ácsok. Az építőmunkások mostoha körülmények között dolgoztak, építményüket a beruházók példásnak nyilvánították. Néhányak kitüntetésben részesültek.

A cibakházi gépállomás és a hozzátartozó létesítmények is ebben az időszakban épültek. Herczeg Ferenc kunszentmártoni építész, Bertus József csongrádi művezető irányításával dolgozott Berezvai Imre kubikos, Kiss Miklós kőműves brigádja, továbbá a mesterszálláson dolgozó építőmunkások is. Ez az építkezés kezdésben befejezésben második volt. (A mesterszállási volt az első.)

Kunszentmárton: Telekpart, határrész. A Csongrád megyei határvonal mellet a Kunszentmártoni Állami Gazdaság tehenészeti telepén a száz férőhelyes istállók építését 1954-ben Herczeg Ferenc építész, Janó Mihály szentesi művezető irányították. Kunszentmártoni építő munkások, kubikosok, kőművesek Szepesi János ács és társai példásan fejezték be az építkezést. A régi Körös-híd közelében szolnoki főútvonal mellett a Szőrmegyár alapozásának megkezdésével fejeződött be a Csongrád megyei munkálkodása 1955-ben.

A Szolnok Megyei Állami Építőipari Vállalat műszaki és fizikai létszáma megnövekedett, képes volt folytatni az építkezést. A Csongrád megyei építők otthonaikhoz közelebb, némelyek távolabb kerültek. A megyehatáron túl épített létesítményekért nem kell szégyenkezni.

Kátai Ferenc


<<< Vissza