<<< Vissza

Sofőrök és rendőrök találkozója

2003. október 17.

 
Képünkön: A győztesek (balról): Vida Imre, Horváth Sándor, Kiss István

Sofőr és rendőr találkozása a közutakon mindig hivatalos, távolságtartó, s előfordul, hogy kellemetlenségekkel jár. Amíg a hatóság teszi a dolgát, a volán mögött ülő bosszankodik, hogy ő is tenné a sajátját. Ezen a viszonyon van mit javítani, s talán lehet is. Legalábbis Galbács Lajos és Pataki Péter elgondolása szerint össze lehet hozni a rendőröket és a sofőröket egy találkozóra, ahol barátságosan kibeszélgethetik magukat. Egymás segítéséről van szó - magyarázta Galbács Lajos.

Tíz éve már, hogy ilyen módon próbálják közelebb hozni a hatóságot és a közlekedőket. Korábban szűk körben indult, néhány résztvevővel, mostanra azonban kinőtték az első találkozó helyszínét és a ligeti Vadászházban gyűltek össze. Ezúttal már akkora volt az érdeklődés, hogy a szervezők úgy gondolták, a nyilvánosság elé lépnek.

Annál is inkább, mert a Hungerit Rt. és a helyi rendőrkapitányság segítségével létrejött rendezvényükre (október 11.) meghívták többek között Peredi Pétert, a Fuvarozók Országos Szövetségének (FUVOSZ) elnökét, aki az Európai Unióhoz való csatlakozásról és a járművek cseréjéről beszélt. Dr. Veprik Árpád az Országos Munkabiztonsági és Munkaügyi Felügyelőség Csongrád Megyei Felügyelőségének képviseletében a Munka Törvénykönyvének változásairól tájékoztatta a hallgatóságot.

Az összhangot erősítette az előzetesen a lőtéren a sofőrök és vállalkozók részvételével lezajlott lövészverseny, majd közlekedési tesztlap kitöltése, melyek összesített eredménye alapján a legtöbb pontot Vida Imre érte el, a második helyen Horváth Sándor, míg a harmadikon Kiss István (mind hárman) gépkocsivezetők végeztek. Mindezek után jó hangulatban , közösen fogyasztották el a bográcsban főzött pörköltet.

Ennek az összejövetelnek Galbács Lajos szerint célja az is, hogy erősítse az egyébként széthúzó fuvaros társadalom összefogását. A városban főleg a 3-5 autós vállalkozások jelentik a sofőrök megélhetését , amíg azonban nincs egyetértés, szerveződés közös képviselővel, nehéz lesz felvenni a harcot a multikkal. A FUVOSZ elnöke ígéretet tett arra, mihelyt összefogás lesz a helybeli fuvarozók között, megismerteti őket az új fuvarozási rendszerrel.

Galbács Lajos azt mondja, van remény a szemléletváltozásra, ha a kezdeti konyhai megbeszélésből ilyen messzire jutottak.

D. J.


<<< Vissza