<<< Vissza

Helyi munkaerőpiac

2003. október 17.

 
Több vállalat, vállalkozás is jelezte, annak ellenére, hogy Szentesen 7,5 százalék körüli a munkanélküli ráta, bizonyos szakmákban már nem tudnak munkaerőt alkalmazni. Ez elsősorban a kvalifikált szakmunkások esetében igaz, mint például a minősített hegesztők soraiban, azon magas technikájú munkáknál, ahol lassan már technikusi, mérnöki feladatokat kéne elvégezni.

Beindult a szentesi oktatási intézményekben a felsőfokú akkreditált képzés műszaki területen is. Miként Szirbik Imre polgármester minapi sajtótájékoztatóján elmondta, a hiány és a felesleg egyaránt jelen van a munkaerőpiacon. Az önkormányzat emiatt is megbeszélést kezdeményezett a szakképző iskolák és a cégek között. Úgy gondolták, valahogy közelebb kell hozni a feleket egymáshoz. Például az okok felderítésében.

A legnagyobb foglalkoztató cégek és az iskolák kapcsolatát, az alkalmazást vizsgálva érdekes dolgokra akadtak. Mint kiderült, a cégek már az egyszerű munkafolyamatok során sem tudnak betanított munkaerőhöz jutni. A másik oldalon ott van a korszerű technológiához kapcsolódó munkakör, ahol a munkásnak 100 millió forint értékű gépet kell kezelnie, amihez bizonyos szakmai felkészültség is kell. Jó példa erre a Hungerit Részvénytársaság.

Az úgynevezett szalagszerű munkát biztosító cégeknél felértékelődött a csökkent munkaképességűek dolga. Ugyanis az állam támogatja az ilyen személyeket foglalkoztató cégeket. A polgármester elmondta, hogy ezen területen két vállalkozás indult be Szentesen. A Hungerit Rt. egyik új részlegénél hatvan csökkent képességű embernek kívánnak elfoglaltságot, egyben keresetet biztosítani. Első körben 35 munkást vettek föl. A volt Esze Tamás laktanya helyén kialakított inkubátorház is lassan benépesül. Ott textil és varróipari munkákra várnak 30 embert. Örvendetes a dologban az, hogy a társaságnál első körben alkalmazottak között egykori ruhagyári dolgozókkal találkozhatunk.

Az együttműködés lehetőségeiről tárgyaltak a közelmúltban. Arról például, hogy az idetelepülő cégek szakemberigényét is ki tudják elégíteni. Újságírói kérdésre válaszolva Szirbik Imre elmondta, vannak szakmák, ahol szinte túlképzés, túljelentkezés van, látható, hogy a piac ilyen mennyiségű szakmunkást nem tud alkalmazni. A legnagyobb a 24-29 éves korosztályban van, megdöbbentő, hogy a munkanélküliek fele ebbe a korosztályba tartozik. Olyan fiatal szakmunkások vannak munka nélkül, akik a legkorszerűbb szakismeretekkel rendelkeznek.


<<< Vissza