Az Aradi Óriások ünnepén Mindszenten szolgáltam. Helyettesítettem az ottani fiatal kollégát. Pontosan hat órára érkeztem oda. Néhány asszonyka várt reám. Befejezték éppen az októberben szokásos szentolvasó-imádkozást. Akár el is keseredhettem volna azt látván, hogy az ősrégi kegyes szokás hogyan sorvad el még a hivők világában is. De elkeseredésem helyett nagy neki buzdulás dolgozott bennem, mely ama hétfői délutánon robbanásszerűen indult be szívemben és elmémben. Így aztán e néhány idős asszony imádságos jelenlétét is nagy alkalomnak tartottam arra, hogy körükben megemlékezzem az aradi vértanúkról. De mitől is lettem hirtelen és leküzdhetetlenül "ünnepi szónoka" egy maroknyi gyülekezetnek? Attól, hogy a délutáni hírekben hallottam: mi történ a parlamentben. Ledöbbentett, hogy a vértanú óriások árnyékában miként voltak veszekedő törpék oly magyar fiatalurak, akik pedig nem kisszerű civakodásokra kaptak megbízatást a magyar néptől. Döbbenetemben segítségül hívtam a múlt század nagy magyar szónokát, Prohászka Ottokárt, mert nagyon méltó akartam lenni a megsértett ünnep nagyságához. Vittem is magammal Prohászka egyik kötetét, s belőle felolvastam azokat a szavakat, melyeket ő majdnem száz évvel ezelőtt mondott el egy ünnepség alkalmával. Íme: "Politikai izgalmaktól elgyöngült...nemzetünknek ugyancsak szüksége van, hogy a vértanúság eszményképeire fordítsuk figyelmét. A politikai szabadság vértanúiról nem szoktunk megfeledkezni, de ...politikai vértanúink nem lesznek, ha a hitnek s a lelkiismeretnek vértanúi kipusztulnak sorainkból... Romlott lesz az intelligencia s gyönge, pénzért bármire kapható lesz a nép..." Nem tudom, hogy Prohászka legrosszabb álmaiban el tudott volna-e jutni olyan mélyre, hogy még a törvényhozás házában is sérelem érheti vértanúink dicső emlékét. S ugyan mit szólt volna ahhoz, hogy jól fizetett törpeségeinket is tudjuk már exportálni keletre, nyugatra? A múlt vasárnap újság címlapján olvastam: "Munkaképtelen a pápa." De még aznap is lehetett látni, hogy nem akar munkaképtelen lenni. Magatehetetlenül is szolgálni akar. Őt látva eszembe jut, hogy van "ünnepképtelenség" is. S ebben a magyarok verhetetlenek. Ez az ünnepképtelenség már a parlament gyönyörű épületébe is beköltözött. Október 6 és október 23 emlékezete úgy látszik, mintha nem érdemelne többet, mint amit a futball-huligánok nyújtanak egy rossz meccs után... Így lesz gyászünneppé minden ünnepünk. Pedig október 6-nak sem kellene 154 év után másnak lennie, mint a magyar dicsőség ünnepének. Ezt a sóhajt imádkoztuk Isten elért október 6-a alkonyán a mindszenti templomban. Kevesen, de sokak nevében. Vági László

<<< Vissza