<<< Vissza

Megvan az első győzelem!

2003. szeptember 26.

 
Ami a legfontosabb: vasárnap megszerezte az első NB II-es győzelmét a Szentesi TE labdarúgó csapata. A három pont értékét növeli, hogy a Szentes az élmezőnyhöz közeli pozícióban lévő Baktalórántházát verte 1-0-ra Szarvas góljával.

Már a találkozó elején támadólag léptek fel a hazaiak, igazi nagy helyzet mégis Kolláth kapuja előtt adódott a 16. percben, ekkor a kapufa mentette meg a góltól Máricsékat, csakúgy, mint az első játékrész vége előtt néhány perccel. A vendégek egyre többet birtokolták a labdát, gólt mégis a mieink szereztek a ráadás másodperceiben, amikor is egy bal oldali beadás után a kissé sután kimozduló hálóőr mellett Szarvas juttatta a hálóba a játékszert.

Nem óvatoskodott a Szentes fordulás után sem, a látogatók pedig mindent megtettek az egyenlítésért, így élvezetes játékkal teltek a percek. Nana a félidő közepén minden hazai szurkolót és Bozóki Zoltán vezetőedzőt is megnyugtathatott volna, ám az ajtó-ablak lehetőség ezúttal is - csakúgy, mint a Vecsés ellen - kihasználatlanul maradt. A végén kapujuk elé szorultak a vendéglátók, gól azonban nem született, így itthon maradtak a bajnoki pontok.

Az NB III-as bajnoki aranyérem megszerzése óta most először a Baktalórántháza elleni hazai győzelem után zúgott a "szép volt fiók". Az 1-0-s győzelem után Bozóki Zoltán edző így értékel.

- Megtört a jég. Remélem, hogy nem csak egyszeri fellángolás lesz. Végre hazai pályán, egy kiegyenlített mérkőzésen mi is ki tudunk kerülni győztesen. Remélem ez a siker most önbizalmat ad a srácoknak. Bízom benne, hogy most már idegenben is tudunk nyerni. És minél hamarabb megkezdjük a felzárkózást. A küzdőszellemmel nem lehet probléma, a játékon még mindenképpen van javítani való. De a legfontosabb, hogy a múlt heti hazai fiaskó után talpra tudtunk állni.

A Szentesi TE szeptember 28-án Sátoraljaújhelyen lép pályára bajnoki mérkőzésen.

D. V. Z. - H. V.


<<< Vissza