Az idei nyár beköszöntével ismét nagy várakozás előzte meg a mára már hagyománnyá vált, a szentesi Kiss Bálint Református Általános Iskola által szervezett Mesefalva tábort. A helyi általános iskolások körében sokak számára ismerős ez a játszótábor, hiszen ez évben ünnepelte 8. évfordulóját. Ezen a nyáron Monok és környéke adott otthont a gyerekcsapatnak. A Lurkó-tanya első ízben szolgált az 51 fős csoport szálláshelyéül. A táborvezetőség és a diákság egyaránt lelkesedéssel és jókedvvel felvértezve indult el a nagy kirándulásra, melynek programjában szerepelt városnézés, hegyi túra, lovaglás, omnibuszozás, íjászat, fagyizás és még sok egyéb üdítő kikapcsolódás is. A Mesefalva táborral egy hetet töltöttek a gyerekek Monokon. Az indulás napja június 29-e volt. A hosszú és fárasztó út közben felüdülést jelentett a mezőkövesdi városnézés és múzeumlátogatás. A megérkezést követően tábornyitó köszöntő hangzott el, ezután pedig a megérdemelt pihenő következett. A tábor általános rendje a délelőttönkénti kézműves foglalkozásból, előadásokból, a délutánonkénti kirándulásokból állt. Az esték pedig az adott nap programjaiból összeállított játékos kérdések megválaszolásával, játékkal teltek. Mint a gyerekek számára ismeretlen táborvezetőségi tag, izgalommal vártam a velük való találkozást, akárcsak ők. Reméltem, hogy minél hamarabb el tudnak fogadni, amiben nem is csalódtam, hiszen már a második nap azzal álltak elém, hogy "Ugye eljössz jövőre is?" Ez nagyon jóleső érzés volt, hiszen éreztem, hogy elfogadtak, megszerettek, ami a tábor hátralévő részében csak fokozódott. A kisebb lányok és fiúk a túrák alkalmával szívesen keresték a társaságom, én pedig jókedvűen pátyolgattam őket, válaszoltam érdeklődő kérdéseikre, egyengettem kisebb-nagyobb problémáikat. Szerencsére nem csak a gyerekekkel, hanem a táborvezetőség tagjaival is hamar megbarátkoztam. Jól esett, hogy maguk közé fogadtak, és hogy munkámmal megkönnyíthettem az ő dolgukat is. A napok szinte repültek, hála a tartalmas és jól megszervezett programoknak. A kézműves foglalkozásokon nem csak az okozott örömet, hogy segíthettem a gyerekeknek, hanem az is, hogy magam is számos olyan dolgot kipróbálhattam és megtanulhattam (batikolás, körmönfonás), amire eddig nem volt lehetőségem. A tábor vezetői arra vállalkoztak e szervezéssel, hogy az általános iskolásokkal közelebbi kapcsolatba hozzák a szerepjátékot és a népi kézművességet. A diákok kötelező feladatai közé tartozott a táborzáró gálaműsor megszervezése, azaz csoportonként egy-egy színdarab előadása. Ezt a táborvezetőség jutalmazta. Számomra a legemlékezetesebb pillanatok egyike az utolsó közös tábori játék volt. A barátságfonalazás minden gyereket lekötött. Pozitív üzeneteket küldtünk egymásnak, azzal egyidőben a fonal is rákerült a másik csuklójára. Szerencsésnek mondhatom magam, mert az este után a csuklóm megtelt fonaldarabokkal. Mindegyikhez emlék köt, és azt a szeretet tükrözi, melyet a gyerekek irányomba sugároztak. Így utólag visszagondolva vált nyilvánvalóvá számomra, hogy mennyi mindent veszítettem volna, ha kimaradok ebből a táborból. Ez úton ajánlom mindenkinek, hogy ha teheti, jövőre jöjjön el, és győződjön meg róla személyesen, hiszen olyan dolgokban vehetnek részt, és olyan újdonságokat tanulhatnak meg, amivel emberileg is többek lesznek és biztos, hogy örök emlék marad számukra. Köszönöm Almásiné Szaszkó Editnek, a tábor vezetőjének, hogy lehetővé tette szakmai gyakorlatomat itt letölteni. Szabó Orsolya, a Pázmány Péter Egyetem hallgatója

<<< Vissza