<<< Vissza |
Doktor Papp |
2003. szeptember 26. |
A lap rendszeres olvasójaként az augusztus
22-i számukban megjelent írásukhoz szólok hozzá. A Nem volt világbajnok
címűhöz, mely dr. Papp László bíró és birkózóbajnok tevékenységét
méltatja. Az általam még személyesen ismert Laci bácsi mindig annyi éves volt, amilyen évet írtunk, hiszen 1900-ban született. A Ferencváros vezetőjeként láttuk mi, ifik a hatvanas években. Ma már nem tudják, hogy a harmincas évek dilettáns magyar sportvezetése akadályozta meg, hogy nevét nem a világ legismertebb szakembereként ismerték. 1935-ben visszavonult a versenyzéstől, s ő készítette föl az Európa-bajnokságra a magyar csapatot. Hétből hét súlycsoportban aranyat, kettőben ezüstöt, egy ötödikben pedig bronzérmet hoztak versenyzői. A szövetség vezetői ezt kevesellhették (!), mert az olimpiai felkészítésre már Kárpáti Károly kap megbízást. Ő azonban indul is, így Matura Mihály lesz a szövetségi edző. A három kiválóság emiatt soha nem bocsát meg egymásnak, külön utakon járnak életük végéig. A Doktor Papp László név hosszú, a Papp László pedig az ökölvívót idézi. Mi lenne, ha a sportágban emlegetett nevén, Doktor Pappként hívnák a sportcsarnokot? Kremser Péter hírlapíró |
![]() |