<<< Vissza

Pránanadi
Tibeti gyógymód Szentesen

2003. szeptember 19.

 
Ha feltennénk az embereknek a Föld bármely pontján azt a kérdést, hogy mi a legfontosabb számukra, valószínű, hogy földrésztől, kultúrától, kortól, nemtől és társadalmi helyzettől függetlenül egybehangzó lenne a válasz: az egészségem.

Az egészség, a gyógyítás mindig is létfontosságú volt, és az ma is. Az orvoslás is nagyjából az emberiséggel egyidős. Mára már szinte testünk legapróbb alkotóiról is mindent tudunk, istenekként vezéreljük a természet mechanizmusát, de még mindig sok minden vár megismerésre, felfedezésre, s legalább ily sok mindent már elfeledtünk. Például azt a sok bölcseletet, amit a mesés kelet rejteget több ezer éve. Pedig lehet, hogy pont az a hiányzó láncszem. Egy másik oldalról közelíteni meg a testet, mégpedig a lélek felől.

Nemrég értesültem róla, hogy tulajdonképpen nem is kell e tekintetben messzire menni, hiszen kis városunkban is jó páran járatosak egy ősi, energetikai úgynevezett univerzális gyógyító technikában, a pránanadiban.

Utánanéztem hát, mi is ez, mit takar a pránanadi valójában. Ifj. Hanka József pránanadi mestert faggattam róla.
A pránanadi szanszkrit eredetű, összetett szó. A prána jelentése abszolút energia, univerzális életerő. A nadi csatornát, folyamot jelent. A prána minden energia ősforrása, egy összetett energiarendszer, ami nélkül a fizikai test nem létezhet. Örvénylő mozgásuk következtében kapcsolódnak egymáshoz és energiaközpontokat hoznak létre az egész univerzumban, naprendszerben; mindenhol megtalálhatók.

A testbe bevitt prána a nadikon halad keresztül, ezek a vezetékek olyan finomak, hogy szabad szemmel nem is láthatók. Nem párosíthatók pl. idegekhez, erekhez, annál finomabban hálózzák be a test minden pontját. Ha a nadikon keresztül haladunk, akkor megtisztítjuk az egész embert a szennytől, a méreg és salakanyagoktól, a negatív tudattartamoktól és a kellemetlen pszichikai állapotoktól, testi, lelki és szellemi síkon egyaránt. A nadik megtisztítása a belső énhez vezeti el a harmóniából kibillent embert. Amikor megtalálja önmagát és visszaáll a harmónia, vagyis eljut a belső énhez, az a kozmikus teljességhez való eljutást is jelenti.

Hanka József szerint a pránanadi támogatja a személyiség fejlődésének folyamatát. Pozitívan befolyásolja a gyógyulási folyamatokat, segít félelem, harag, méreg, depresszió, aggodalom, s kétségek közt lévő levertség legyőzésében. Megkönnyíti a nehéz fizikai és pszichikai megterhelés leküzdését. Előnyösen befolyásolja az emberekhez való viszonyulásunkat. Serkenti a kreativitást, a teljesítőképességet. Elősegíti az önmegismerést, a könnyebb beilleszkedést.

Elmondta azt is, hogy régen a pránanadinak létezett egy városi klubja, ám ez a csekély érdeklődés, illetve pénzhiány miatt sajnos megszűnt. Pedig ma is szükség lenne egy állandó klubra, ahová a betegek ellátogathatnának vagy akár maguk is elsajátíthatnák a technikát.

A pránanadi ugyanis fejlődő ágazatnak számít Szentesen, hiszen már a Thanpai rinpoche, aki a dalai láma volt tanítómestere, is ellátogatott városunkba. A pránanadi beavatottjai szeretnének egy sztupát is építeni Szentesen, persze erre még támogatókat kell keresni, de a rinpoche maga is helyesli az ötletet, véleménye szerint Szentes földrajzi fekvése kitűnő e templom számára, így áldását adná az építkezéshez.

Erre persze még várni kell egy kicsit, azonban a pránanadisok addig is próbálnak segíteni a rászorulókon, s ami a legfontosabb, önzetlenül. Mert a gyógyításért cserébe sem pénzt, sem hálát nem várnak. Maga az, hogy segíthettek a fizetség, mondják. Hiszen "A pránanadi az önzetlen szeretet kifejezése mindenhol, mindenkinek, élőnek és élettelennek egyaránt."

Viola Szandra


<<< Vissza