Képünkön: Rác katona Az 1699-ben megkötött karlócai békeszerződéssel Erdély és a Bácska I. Lipót (1640-1705) uralma alá került; a Maros-Tisza köze és Temesvár a szultán fennhatósága alatt maradt. A magyar-török államhatár Csongrád megyei szakaszát a Tisza és a Maros folyók mentén jelölték ki. A bécsi udvar a visszakerült országrészt fegyverrel meghódított területnek tekintette, ezért a régi földbirtokosok csak jogaik okleveles igazolása és a fegyverváltság lefizetése után kaphatták vissza birtokaikat. A hagyományos vármegyei közigazgatást nem állították helyre, hanem katonai határőrvidékként a szegedi kamarai felügyelőség (prefektorátus) útján közvetlenül Bécsből igazgatták. 1701-ben kezdődött meg a szávai, dunai, tiszai és marosi határőrkerületek megszervezése, mindenütt rác katonasággal, s ezeket a magyar kormányzati szervek kikapcsolásával közvetlenül a bécsi Haditanácsnak rendelték alá. A rácok, ahogy a korabeli szóhasználat nevezte a görögkeleti vallású, többnyire szerb, kisebb részt bosnyák és más népelemekből álló félig pásztor, félig katonaréteget betelepülése már a XVI. század második felében megindult a török által elpusztított, lakatlanná vált területekre. Amikor pedig a Dél-Alföldről az 1680-as években kiszorították a törököket, újabb több tízezer család kért és nyert bebocsátást Magyarországra. I. Lipót király 1690-ben kiváltságlevéllel látta el őket, amely lehetővé tette számukra, hogy zárt katonai és politikai egységben éljenek. Maguk választották vajdájukat és bíráikat, állami és egyházi adót nem fizettek, falvaik a katonai beszállásolás alól mentesek voltak, egyházi és vallási ügyeikben pedig teljes szabadsággal jártak el. Benda Kálmán jeles történész megállapítása szerint a magyar nemesség a betelepült rácokban kezdettől fogva a bécsi udvar embereit látta. De a magyar parasztságban is ellenséges érzést keltett, hogy más, sokkal szigorúbb törvények vonatkoztak őrá, és mások a jövevényekre. Míg a magyar jobbágy adózott az államnak, az egyháznak és földesurának, a rác mindez alól mentes volt; míg amaz robotra járt, ez földesurat nem ismert, s míg a protestáns magyar falvak vallásuk miatt súlyos üldözésnek voltak kitéve, a rácok szabadon élhettek görögkeleti hitükben. Erőszakoskodásaik megtorlás nélkül maradtak. A bécsi udvar nemhogy fékezte volna, de inkább még táplálta a rácok magyarellenességét, s a rác katonaságot ostorként használta, amellyel állandó rettegésben tartotta a magyar lakosságot. Az udvari politikának sikerült már a század végére elérnie, hogy a két nép, magyarok és rácok engesztelhetetlen ellenségként álltak egymással szemben. A Rákóczi-szabadságharc idején beigazolódott, hogy Bécs jól számított; a rácságot hatékonyan mozgósítani tudta az országosan kibontakozó népfölkelés ellen. Csongrád vármegyében hasonló viszonyok uralkodtak, mint az ország más részein. Szeged vára a törökök elvonulása után (1686. okt. 23.) német helyőrséget kapott; a térség adóztatása elviselhetetlen méreteket öltött; a régi birtokosok jószágait a szegedi kamara tetszése szerint áruba bocsátotta; a vallásszabadságot uralkodói rendeletre korlátozta. Nem véletlen tehát, hogy Rákóczi Ferenc 1703 nyarán kibocsátott, a vármegyék nemességét mozgósító felhívása és a "Jobbágyságrul való pátens", amely a hadba vonult jobbágyokat és közvetlen családtagjaikat mentesítette a közterhek és a földesúri szolgáltatások alól, ezen a vidéken is fogékony talajra talált. A kuruc felkelés terjedését gróf Schlick Lipót császári tábornok igyekezett megakadályozni, akiről tudni kell, hogy ő birtokolta a nagy kiterjedésű csongrádi és vásárhelyi uradalmakat, s akit I. Lipót 1703 augusztusában kinevezett a magyarországi császári hadak főparancsnokává. Főparancsnokként arra törekedett, hogy a török határ védelmére rendelt rác katonaságot pénzzel és újabb engedmények ígéretével a kurucok ellen fordítsa. Saját birtokainak védelméről is igyekezett gondoskodni. Megbízásából a szegedi várparancsnok, báró Globitz János Frigyes ezredes védelmi rendszert létesített a Tisza-vonal erősítésére. Őrállomások egész rendszerét építette ki Szeged-Arad és Szeged-Csongrád-Szolnok között. Pontosan működő kémszolgálatot szervezett. Portyázói sűrűn járták a Tisza mentét és a Körösök vidékét. Csongrádot, mint fontos tiszai átkelőhelyet és a Schlick birtokok központját 200 főnyi lovassággal őriztette. Őrállomást létesített "Szentes felé a Kurca réten", hogy "ott is szükség esetén készenlétben legyenek". A csongrádi uradalom provizorához írt (1703. jún. 6-án Szegeden kelt) leveléből kitűnik, hogy milyen egyéb intézkedéseket tart szükségesnek: "Szentesre egy káplárt és egy közlegényt, Mindszenten is 2 embert fogok helyezni, a vásárhelyieket is a káplárhoz utasítom, és mindezeknek megparancsolom, hogy minden útlevél nélküli magyart tartóztassanak fel és ide szolgáltassák be, a helységeknek is otthon és a tanyákon minden idegent fejvesztés terhe alatt be kell jelenteniük. Ugyanilyen elővigyázatot kell szervezni Csongrádon, Tiszakürtön és Őkegyelmességéhez tartozó más községekben is." Labádi Lajos

<<< Vissza