<<< Vissza

István-napi jelzés

2003. augusztus 29.

 
Volt bizonyos sejtésem arról, hogy nem fog zavartalan méltóságteljességgel lezajlani István királyunk ünnepe. De erről nem szóltam senkinek. Nem akartam az ördögöt a falra festeni.

Mégis megjelent, s úgy adott hírt ittlétéről, hogy a Duna TV jóvoltából az egész világ megtudhatta: a magyarok közéletében Szent István történelmi nagysága még mindig nem közös nevező. Egy ünnepélyes órára sem.

Mit szóljak ehhez? Nem kell ez ügyben sokat töprengenem, mert éppen a beígért és megtartott ünnepi koncert reggelén olvastam Márai Sándor naplójából a következő 1944-ben lejegyzett szavait: "Két szentendrei paraszt jelentkezik a volksbundista, magyarul beszélő SS-őrszemnél. Előadják, hogy bajuk van egy falubeli zsidóval, aki állítólag becsapta őket egy lóvásárnál. Engedélyt kérnek, hogy hazafelé megverhessék a zsidót. Az SS-ember megnyugtatta őket, hogy nyugodtan megverhetik, ezért ma nem jár büntetés. De a két paraszt ragaszkodik az írásos engedélyhez, s mikor ezt nem kapják meg, elégedetlenül távoznak".

Az esetről Márai a következő megállapítást kockáztatja meg: "A történet jellemző, s nemcsak a két szentendrei parasztra az..." S néven nevezi azokat a szélsőségeseket, akik írásos engedély nélkül viszont gyávák szívük szerinti verekedésbe fogni.

Mondom a koncert reggelén olvastam e sorokat Márai naplójából, de akkor még nem gondoltam arra, hogy a gyönyörű hangverseny után jogosan kérdezhetem meg magamtól: vajon az ünneprontóknak volt-e írásos engedélyük arra, hogy "hazafias"-nak érzett dühüknek így adjanak szabad folyást? Vagy az is elég volt nekik, hogy napjainkban "ezért nem jár büntetés"?

Hála Istennek, hogy egy miniszterelnöki figyelmeztetés le tudta őket átmenetileg csillapítani, mert még gondolni is rossz arra, ha az a gyönyörűen éneklő négyezer magyar fiatal kóstolót kapott volna abból, hogy mire képes az olyan elfogultság, mely sem történelmi nagyságot, sem a haza becsületét nem képes figyelembe venni.

Egy kedves szentesi polgárnak Arany János "A fülemile" című híres verséből a következő szavak jutottak eszébe: "Többről többre, szórul szóra, Majd szitokra, majd karóra..."

Pedig ama kedves gyerekek, akik hiba nélkül és lelkesen énekelték Kodály Zoltán "Budavári Te Deum"-át, bizony teljesítményükkel oltárt csináltak a Hősök teréből, s onnan fülemilézték a történelem ura felé szép éneküket:

"Megköszönve a napot, Melyre, im, felvirradott" az ő fiatalságuk az Európai Unió kapujában." De mi, felnőttek is, megköszönhetjük Istennek a jelzést: mitől fog minket megszabadítani Isten, ha Európa is hazánk lesz.

Vági László


<<< Vissza