A fegyencek a fedélzet alatti térben töltötték az út nagy részét, fűtés és kellő világítás nélkül, állandó homályban. Némi meleget csupán a konyha nyújtott, nappali fény csak a fedélzet csapóajtói mentén szivárgott le. Nyílt láng (mint gyertya) használatát a tűzveszély miatt szigorúan korlátozták. Nehezen képzelhetjük el, hogy a szellőzés hiánya és a zsúfoltság következtében micsoda szag uralkodhatott a fedélzet alatti lapos térben, különösen meg, párás napokon és amikor többen tengeribetegek lettek. De még milyen lapos térben! A legnagyobb hajó, a Scarborough fedélzete alatti terének belmagassága mindössze 1,35 m volt. Próbáljuk csak ezt a magasságot megjelölni egy falon és közlekedni alatta! A függőágyak a gerendákról lógtak. Bútorként néhány pad és összerakható asztal szolgált. A primitív konyhaberendezést mindössze egy téglatűzhely képviselte; nyílásai fölé nagy kondérokat vagy csak vas sütőlapot helyeztek. Nagy vihar esetén a tüzelés lehetetlenné vált; olyankor mindenki csak kemény hajó-biscuitet evett. Ráadásul a tenger hullámai átcsaptak a fedélzeten és a sós víz lefröcskölt a réseken. Most ebből a nyomasztó, sötét és rossz szagú odúból menjünk fel a fedélzetre. Három óriási árboc és egy valóságos kötélerdő. Az 1780-as évek háromárbocos vitorlás hajóin mintegy 800 különböző módon meghatározott kötelet és kábelt használtak. Egy-egy hajón 16-20 km-nyi kötelet és huzalt láthattunk volna. Persze tudni kellett, hogy melyik mire való. A kapitányon és a tiszteken kívül a legénység nagy részének is tapasztalt tengerésznek kellett lennie. Nehézkes volt a hajók irányozása, az egész legénységre szükség volt ehhez. Ha például egyenesen dél felé akart haladni a hajó, szemközti déli szél ellen, ez csak úgy volt lehetséges, hogy a vitorlák állításával a hajó 62,5°-os szögben nyugat-délnyugat vagy kelet-délkelet irányba vitorlázott és így cikkcakkozva az egyenes útnak mintegy két és félszeresét kellett megtennie. Minden vitorlából kettő volt. Egy öregebb és egy újabb. A kapitányon múlott, hogy adott körülmények között melyiket húzzák fel az árbocra. A fővitorla területe csaknem akkora volt, mint egy teniszpálya. Képzeljük el a súlyát, mennyi emberi erőt, ügyességet igényelt a felhúzása és használata. Mégis a hajót a vitorlák vezették és irányították. A kormánykerékkel csak akkor mozdították el a kormánylapátot, ha a kapitány szerint valóban szükséges volt, ugyanis a kormánylapát elmozdítása megdöntötte és lelassította a hajót. Valóban, kétszáz-egynéhány évvel ezelőtt igen nehéz volt kezelni ezeket az úszó faládákat. Egyetlen csodálatra méltó tény a csillagászati navigációs ismeret, melynek alapján el tudtak jutni egyik helyről a másikra! Micsoda vakmerőség! E kicsiny, faalkotmányokkal áthajózni a világ túloldalára kolóniaalapítás céljából!

<<< Vissza