<<< Vissza

Képek hangra és fényre

2003. augusztus 15.

 
- Egy, a számomra nagyon kedves ember egyszer azt mondta: "Évi, egy jó fotót megcsinálni neked olyan élmény lehet, mint mikor mi próbán végre jól elnyomunk egy számot." Ez a gondolat szöget ütött a fejembe: mi lenne, ha összehoznánk a fotót és a zenét? Hiszen olyan rég ismerjük egymást. Ők egy profi amatőr zenekar, én egy próbálkozó fotós vagyok. Együtt lógunk már szinte évek óta, ismerjük egymás gondolatait, érzéseit. Mi lenne, ha ezekből a gondolatokból és érzésekből, benyomásokból és közös élményekből a zene által egyet faragnánk? Mi volna, ha mi nyolcan egy hangon tudnánk megszólalni?

- Ezek a tűnődések indítottak el bennünket, összeötvöztük mindazt, ami bennünk rejlik, s így jött létre ez az est. Megmutatjuk magunkat, ki a zene, ki a képek, mások pedig a gondolatok által. S ha már így összejöttünk, kitettünk néhány képet a falra...

Mindez hitvallásféle is egyben. Egy kiállítás megnyitóján. A szerkesztő itt akár közbe is szólhatna. Helyette azonban folytassuk a gondolatsort. Zsiga Éva mondja:

- Tavaly tavasszal kerültem gépközelbe, mikor is belecsöppentem a Szentesi Fotókör kezdő fotósulijába. Elsősorban szakmai ismereteket, másodsorban rengeteg bíztatást kaptam a fotókör tagjaitól. Tavaly nyáron felmerült egy közös produkció gondolata: mi lenne ha a zenekarral, a barátaimmal összehoznánk egy diaporámás vetítést? Elgondolkoztunk ezen, ugyanis, hogy élő zenéhez valaki fotókat csináljon, az meglehetősen merész dolog, és talán egyedülálló.

Ők saját zenéjükkel, én a képeimmel szálltam be a Hang-Fény-Képek című előadásba. Az egyes számok hangulatának, érzésvilágának megfelelően készítettem képeket. Volt olyan zeneszám, amihez már egy előre kigondolt koncepció alapján fotóztam, és voltak olyanok, melyeket szó szerint az együttes zenéjére, pillanatnyi hangulatom alapján walkmannal a fejemen exponáltam. Így állt össze a megnyitó műsor, melyet a Holtpont Stúdióban mutattunk be július 25-én. Örülök annak, hogy sokan voltak kíváncsiak a megnyitóra, alig fértünk el a pincében. Szeretném az előadást önállósítani, bővíteni, és ha később alkalom adódik, máshol is bemutatni.

Ez volt a dolog egyik része. A másik a kiállítás, melyben először megmutathattam magam. 33 kép került a falra: köztük a legtöbb a portré, de láthatóak épület- és természetfotók is. Még magam is keresem a fotóim témáját. Egyelőre mindent megpróbálok megörökíteni, ami felkelti az érdeklődésemet, legyen az portré, esemény vagy akár egy természetkép.

A kiállítást a Holtpont Stúdióban rendeztük meg. Ezt nagyon fontosnak tartom. Sokan nem is tudják, hogy ez a hely létezik: pedig nyitott mindenki előtt, aki képes elmozdulni a "holtpontról", s képes valami újat, művészit és egyedülállót hozni. A stúdióban legfőbb segítőtársam Bóta Csaba volt, a stúdió megálmodója, aki képek válogatásától kezdve, az üvegezésen keresztül, a megnyitóbeszédig bezárólag, minden rosszabb pillanaton továbbgördített.

- Ez is fontos mozgatója a kiállításnak. A legnagyobb tanulság ebben a bemutatkozó kiállításban, illetve a megnyitó produkcióban az, hogy képesek lehetünk egy-egy képpel vagy zeneszámmal, megnyitóbeszéddel vagy pusztán egy elmélyült baráti beszélgetéssel világokat megnyitni egymás előtt.


<<< Vissza